Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Hírnévre vágyott a merényletre készülő miskolci fiú – a TEK főigazgatója részleteket osztott meg

Múlt hét csütörtökön fogták el azt a miskolci fiatalt, aki több online platformon is hangoztatta a tervét, miszerint valamelyik általános iskolában lövöldözni fog – a Terrorelhárítási Központ főigazgatója elmondása szerint a hírnévért tette mindezt.

A Blikk megkeresésére dr. Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta, a magántanuló diák volt általános iskoláját tervezte helyszínként, ahol 50 diák kivégzését tervezte.

Ezt a TEK főigazgatója az M1 Híradójában megerősítette, valamint arról beszélt, hogy a miskolci tinédzser a tervezett akciójával a hírekbe szeretett volna bekerülni.

„Ez a fiú tulajdonképpen azt tervezte, hogy abban azt általános iskolában, ahova ő járt annak idején visszamegy és próbál meg elkövetni egy ilyen iskolai lövöldözést. Pontosan úgy fogalmazott, hogy kis kaliberű fegyverrel tervezi a gyerekeket megölni és a kiérkező rendőrök ellen pedig egy erősebb, nagyobb kaliberű sörétes fegyverrel kíván fellépni”

– mondta Hajdu János, aki azt is megjegyezte, hogy a fiú minden szabadidejét az interneten töltötte.

„Ezeket a hálózatokat, hálókat látogató fiatalok azért potenciálisan veszélyben vannak és ezt a hatóságok nem fogják tudni megakadályozni. Ez szülői felelősség. És mi ezeket a szülőket keressük, ezt a partnerséget keressük”  fogalmazott a főigazgató.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kövér László házelnök büntető feljelentést tett a korábbi parlamenti (füstgyertyázásos rendbontás) miatt Bedő Dávid, Hadházy Ákos, Lőcsei Lajos és ismeretlen tettesek ellen..

Géza

Gyors ítélethozatal és szigorú büntetés: a közbiztonság záloga .. Köszönjük!

Géza

Fekete autóba próbálnak becsalni gyerekeket? Megszólalt a rendőrség.. (18+)

Géza