Az Anna and the Barbies zenekart a Pásztor testvérek hívták életre. Anna, az énekesnő igazi kaméleon, aki anno majdnem megnyerte az RTL Klub túlélőshow-ját.
Az Anna and the Barbies sorra készíti a slágergyanús számokat, de a sikerhez vezető út nem volt ilyen egyenes és gyors.
– Ez úgy alakult, hogy mi Annával testvérek vagyunk, azért nem mindegy, mert volt már, hogy megkérdezték, honnan ismered az Annát, és mondtam, hogy a testvérem, és olyan is volt, hogy honnan ismered Barbit, és igen, olyan is volt, bemondták, hogy jön az Anna and the Villers. És néztünk hátra, hogy akkor még nem mi következünk. Szóval, kezdődött onnan, hogy testvérek voltunk… hosszú sztori lesz… – mondta Pásztor Sámuel.
Anna, mint táncos járta a világot, és elkezdett rappelni, tesója pedig itthon, mint alternatív zenész futotta köreit a nem létező zenekaraival. Aztán egy szép nap Anna azzal az ötlettel jött haza, hogy csináljanak együtt valamit.
– Én táncoltam és rappeltem, ezt az ő alternatív rockjával próbáltuk ötvözni, és ebből lett a mi Red Hot Chili Pepers zenekarunk.
2005 tavaszán jelent meg a zenekar első és angol nyelvű lemeze. Majd jött két év vívódás, hogy külföldön folytassák vagy itthon? Maradtak, kiadták második lemezüket, és elkészítették a Tangó című dalra az első klippet, majd az Álmatlanra a másodikat.
Dolgozott butikban
A zenekar 2008–ban a Budapesten koncertező Lenny Kravitz előzenekarként játszhatott. A fesztiválszezon közepette még forgattak két videoklippet, a Nyuszika többszázezres nézettséget produkált egy videomegosztó portálon.
Pásztor Anna, a zenekar énekesnője egy igazi kaméleon. Hol díva, hol törékeny, finom hölgy, hol őrült pink. 15 éves kora óta lázadó, akinek állandó mehetnéke van.
– Érettségi után fél évig próbáltam a társadalom sodrásába beilleszkedni, fél évig dolgoztam egy butikban, de miután kitaláltam, hogy mozgásszínház legyen a kirakatban, és egyre inkább csak ezt akartam, közös megegyezéssel elküldtek, és azt mondták, válasszak egy kreatívabb szakmát.
Anna nem tétlenkedett sokáig, felszállt egy buszra, és kiment Londonba. London pedig befogadta úgy hat évig. Dolgozott, táncolt, a kortárs jazztől a break táncig, verseket írt, dalszövegeket, rappet, beletanult a rendezésbe és a filmvágásba. Egy tánccsapattal járták a világot. Aztán jött Írország, Spanyolország, és végül 11 évnyi utazgatás, és a megszerzett tudás– és élményanyaggal, és közel 40 számnyi tervvel a fejében jött haza, amikoris megalapították a zenekart.
Sokáig nem tudott egy helyben ülni, 2004–ben jelentkezett az RTL túlélőshowjába, a Survivorbe, 42 napot töltött Dominikán, és nemhogy túlélte, hanem kis híján meg is nyerte a versenyt.
Aztán Anna elvégezte Gór Nagy Mária Színitanodáját, úgy, hogy közben ott tanított táncot és koreografált.
– Én otthon szoktam táncolni, bemegyek a szobába, ezer műfajú rajongó vagyok, valamelyiket beteszem, akár még metált is, és akármelyikre táncolok, hagyom, hogy a zene vigyen.
Anna a tánc, a színészkedés mellett leginkább a zenélésnek él. Két évvel ezelőtt a Fonogram díjkiosztó gálán átvehette az Év énekesnője díjat, és nagyon úgy néz ki, hogy nem ez volt az utolsó díj, amit megkapott.
– Vannak bajaim a szélsőségekkel. Foglaljuk össze így.
– Nehéz magadat néha elviselni?
– Igen, nem irigylem magamat, amikor szépen megyek a susogós macinaciban az utcán, vagy gitározni a nagynénimhez, vagy kontyban otthon főzőcskézem, na ez a nyugodtabb énem. És akkor onnan vannak ilyen zalkatottabb periódusok, és van a magából kivetkőző, üvöltő, és emberek, közönség arcán ugráló énem. Igen, az egy szélsőséges dolog, és azt a kettőt, amikor egyensúlyba tudom hozni, akkor vagyok nyugodt.
Forrás: debmedia;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
