-2.6 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Hihetetlen titkokat árultak el: kapcsolatukról vallott Tóth Vera és szerelme

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Budapest — Ismerősből lettek szerelmespár: évek óta kerülgette egymást Tóth Vera és kedvese, Pauli Zoltán , mielőtt egy pár lettek. A gasztroszakember jó ideje személyesen ismerte a Megasztár első győztesét, és nem csak a színpadon csodálta a tehetségét, mint olyan sokan. Kiderült, jóval azelőtt, hogy összejöttek, közös barátok bemutatták őket egymásnak. Ám a bizonyos szikra még nem lobbant lángra.

Zoli egy ismerősömmel jött el egy koncertemre, aki tőlem kért jegyet, hogy be tudjanak jönni. Akkor észre sem vettem őt – vallotta be Tóth Vera a Spektrum Home-on futó DTK – Elviszlek magammal! című műsor vasárnap este látható adásában. Zoltán akkor még szintén nem érezte azt, hogy neki Vera kell. Pedig az énekesnő akkor is nagyon vágyott már egy társra, ám mégis úgy vélik, ha korábban belevágtak volna egy kapcsolatba, nem lett volna ilyen szép szerelem kettejük között.

– Nem álltunk készen erre, se ő, se én – utalt az lakásétterem-tulajdonos arra, hogy Tóth Vera éveken át mennyit küzdött a démonjaival és a túlsúlya, illetve a bizonyítási kényszere miatti lelki problémákkal. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az énekesnő rátaláljon önmagára, és nemcsak testileg, de lelkileg is rendbe hozza magát. Így többéves ismeretség után végül 2018 karácsonyán minden megváltozott. Szinte azonnal egymásra hangolódtak, egy év elteltével pedig együtt laknak Vera Budapest környéki házában, valamint Zoltán palkonyai birtokán, és közös vállalkozásba is fogtak, vacsoraesteket tartanak.

– Természetesnek tűnt közöttünk minden, az első pillanattól. Nem is érzem azt, hogy eltelt egy év azóta – magyarázta Pauli, aki Tóth Vera életébe meghozta azt a boldogságot, amelyben talán már ő sem bízott igazán.

– Zolit kerestem egész életemben, igazi harmóniában vagyunk. Az első olyan társ az életemben, aki békén hagy, aki nem csesztet mindenért, és ez annyira jó. Mindenkinek járna ez a harmónia, ami köztünk van – áradozott Vera a szerelméről, aki olyan biztonságérzetet ad neki, hogy életében először igazán mélyen tud aludni mellette.

Megtalálta stílusát a színpadon is

Tizenhat évvel a Megasztár megnyerése után már nem tartja magát popsztárnak Tóth Vera. Az énekesnő jó ideig próbálkozott azzal, hogy megfeleljen az elvárásoknak, de pár éve stílust váltott, és már dzsesszénekesnőként dolgozik.

– Nem vagyok popsztár alkat, először is, mert nem tudok táncolni. Béna vagyok, de éppen ezért nem fogok soha síelni vagy korcsolyázni sem – nevetett az énekesnő.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Zsolnai Péter

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Vegyi fegyver bevetésével vádolták meg az ukrán hadsereget, nagyon sokan rosszul lettek, eddig halálos áldozatokról nincs hír..

Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője, az orosz...

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...