0.4 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Hihetetlen, ezeket mind Diana hercegnő mondta?

Dátum:

Megosztás:

Diana hercegnő 1961. július 1-én, Sandringhamban született. 1981. július 29-én ment hozzá Charles-hoz, azóta imádja őt és emlékét az egész világ. A Szívek hercegnőjeként emlékszik rá mindenki.

A 80-as évek végére házasságuk tönkrement, sőt 1992-ben szétmentek, majd 1996. augusztus 28-án el is váltak hivatalosan. Bonyolult szerelmi történeteivel tele volt a sajtó, a lesifotósok egész életében üldözték, végül halálát is ez okozta.

1997. augusztus 31-én, 36 évesen Párizsban autóbalesetben halt meg, amikor túl gyorsan hajtottak egy alagútban, hogy lerázzák a nemkívánatos fotósokat.

Íme néhány fontos idézet a néhai hercegnőtől

1. Nekem fontos, hogy megöleljek másokat. Az embereknek szüksége van az ölelésre. Ez az érintés mutatja, hogy mit érzünk mások iránt.

2. Szerintem az emberiség igaz betegsége, hogy elveszett a szeretet. Pontosan tudo,  mennyit jelent, ha csak napi egy percig, egy fél óráig, vagy akár egy hónapig szeretet adunk másoknak. nekem ez az életcélom.

3. Ha boldog az életed, képes vagy mindent megbocsátani.

4. Ha találkozol valakivel, akit életed végéig tudsz szeretni, soha ne engedd el.

5. Engem a szívem vezet, nem az eszem

6. A szívemet a tenyeremben tartom.

7. Mindig hallgass a szívedre.

8. A család a legelső dolog.

9. Tanulj meg úgy tenni mindent, ahogyan azt a szíved súgja.

10. Ahol emberek szenvednek,ott kell lennem, hogy segítsek.

11. Az élet csak egy utazás.

12. Próbálj úgy jót cselekedni, hogy nem akarsz érte semmilyen hálát. Lehet, hogy egy nap veled is jót tesz valaki.

13. Egy ölelés a legnagyobb fájdalomtól is megszabadít.

14. Mindannyiunknak el kell mondanunk, hogy mennyire szeretjük egymást. Mert ez az együvé tartozás lényege.

15. Nem akarok drága ajándékokat kapni, vagy azt, hogy megvásároljanak. Mindenem van, amire vágyom. Azt akarom, hogy valaki mellettem álljon és biztonságban érezzem magam mellette.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...