3.3 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Hihetetlen dolgok derültek ki a kókuszolajról. Mégsem egészséges?

Dátum:

Megosztás:

A kókuszolaj évek óta az egyik legtöbbet hirdetett szuper élelmiszer, nem csak sütésre-főzésre alkalmas, de hihetetlenül egészséges is. Így tartottuk eddig számon. Ha eddig te is rajongtál érte, most jó, ha az új tényeket figyelembe véve átgondolod egy kicsit a kókuszolajjal való viszonyod.

Tavalyi kutatások alapján azt is kijelentették, hogy a kókuszolajnál már a vaj is jobb, inkább ez utóbbit kell használni főzéshez, sütéshez.

Nemrég a Freiburgi Egyetem kutatója, dr. Karin Michaels kijelentette, hogy a kókuszolaj színtiszta méreg. “Az egyik legrosszabb étel, amit választani lehet”-mondta a YouTubon közzétett előadásában, amit több, mint 800 ezren néztek már meg.

A professzor szerint a kókuszolajban levő telített zsírsavak nagyon megemelik a koleszterinszintet, ez pedig hosszútávon szívelégtelenséget okozhat.

A kókuszolajjal szemben jobb ha inkább hal-, vagy növényi eredetű olajokat használunk, de még a vaj, vagy az állati eredetű zsírok is sokkal egészségesebbek. A kókuszolaj 80%-a, a vajnak pedig csak 60%-a telített zsírsav.

Lilly Soutter az Independentnek azt nyilatkozta, hogy “Olyan, hogy “rossz” vagy “jó” étel egyszerűen nem létezik.

Azzal, hogy bizonyos táplálékokat méregnek nevezünk, csak azt érjük el, hogy az emberek rettegni kezdenek tőle.” Szerinte mértékkel ajánlott fogyasztani a kókuszolajat, de nem muszáj teljesen kiiktatni az életünkből.

A nők napi 20 gramm, míg a férfiak 30 gramm telített zsírsavat fogyaszthatnak el gond nélkül.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...