0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Hidegfront érkezik, de aztán máris itt az újabb változás

Dátum:

Megosztás:

A front mögött erős széllel mintegy 4-6 fokkal hűvösebb levegő érkezik.

Szombaton fátyol- és gomolyfelhők zavarják a napsütést, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek. Napközben helyenként, elsősorban a Dunántúlon számíthatunk záporra, zivatarra, majd egy kisebb szünet után estétől egy hidegfront érkezik északnyugat felől, amely mentén intenzív zivatartevékenység valószínű. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26 és 30 fok között várható.

Vasárnap hajnaltól észak felől csökken a felhőzet. Napközben sok napsütés várható általában kevés, keleten több gomolyfelhővel. A hidegfront szakadozott csapadéksávja a reggeli, kora délelőtti órákban már elhagyja hazánkat. Napközben helyenként valószínű zápor, nagyobb eséllyel a Tisza-mentén, illetve a Tiszántúlon. Estére mindenütt megszűnhet a csapadék. Az északnyugati, északi szelet erős, néhol viharos lökések kísérik. Hajnalban 11, 19, a délutáni órákban 21, 27 fokot mérhetünk.

Ami a jövő hetet illeti: melegszik az idő, és a hét közepén beköszönt a kánikula – derül ki a meteorológiai szolgálat videójából.

Nyitókép: pixabay
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...