7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekIdőjárásHidegfront bolygatja meg az időjárásunkat

Hidegfront bolygatja meg az időjárásunkat

Hétfő estig a Kárpát-medencét is eléri egy hidegfront, főként az északnyugati vidékeken gyengül a nappali felmelegedés; zápor, zivatar, megerősödő szél is valószínű.

Északnyugaton főként a hajnali óráktól elszórtan zápor, zivatar lehet, másutt csapadék nem várható. Hétfőn északnyugaton többnyire erősen felhős időre számíthatunk, másutt eleinte derült lesz az ég, majd napközben gomolyfelhő-képződés valószínű, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon lesz. Kezdetben északnyugaton, majd délkelet, kelet kivételével másutt is kialakulhat zápor, zivatar.

Hajnaltól eleinte északnyugaton, később máshol is északira, északnyugatira fordul a szél, több helyen megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 28 és 35, északnyugaton 24 és 27 fok között valószínű.

Kedden elszórtan – legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten – fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is. A Dunántúlon és a Zemplén környezetében időnként viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 12-19, a maximumhőmérséklet 19-31 fok között alakul, a tartósan csapadékos középső tájakon lehet a hűvösebb.

Szerdán napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 8-16 fok lesz. Napközben 22-28 fokig melegszik a levegő.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work