Home Főhírek Belföldi hírek Hiányosságok a Dunaújvárosi Főiskolánál és a Szent István Egyetemnél

Hiányosságok a Dunaújvárosi Főiskolánál és a Szent István Egyetemnél

2015 03 12 120017

MTI 2015. március 12., csütörtök 11:52

Hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Dunaújvárosi Főiskolán és a gödöllői Szent István Egyetemen a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő vizsgálata során. Az ÁSZ a felsőoktatásért felelős miniszternek, valamint az intézmények rektorának fogalmazott meg javaslatokat.

A számvevőszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzésében azt írta: a Dunaújvárosi Főiskolán a vizsgált időszakban hat kar működött, amelyeken bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, műszaki, társadalomtudományi, informatikai és pedagógusképzés folyt. A hallgatói létszám 4312-ről 2714-re, az oktatók létszáma pedig 219-ről 129-re csökkent. A kiadási főösszeg 2009 és 2013 között összesen 21,8 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 10,3 milliárd forint költségvetési támogatást kapott.
A főiskola ellenőrzésekor megállapították, hogy az intézmény belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A gazdálkodási jogkörök gyakorlásának hiányosságai a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén szabályszerűségi hibák kialakulásához vezettek. Likviditási problémákat okozott a hallgatói létszámcsökkenés, valamint a PPP-projekt bérleti díjának fizetése, és a likviditási zavarok miatt 2010-ben és 2013-ban a finanszírozási tervtől eltérő, előrehozott támogatást igényelt és kapott a főiskola.
Az intézmény az ellenőrzött időszak alatti pozitív pénzügyi pozícióját az előző években képződött maradvány igénybevétele mellett úgy érte el, hogy jelentős összegű szállítókkal szembeni tartozást halmozott fel.
A főiskolánál az egyes díjbevételeket és költségtérítéseket nem alapozták meg önköltségszámítással, valamint a hallgatói költségtérítéseket nem a kincstárnál vezetett gyűjtőszámlán kezelték, azokat az adott év végéig nem teljeskörűen számolták el működési bevételként – mutattak rá.
A gödöllői székhelyű Szent István Egyetemen az ellenőrzött időszakban a karok száma tízről hétre csökkent. Az intézménynél agrár-, bölcsészettudományi, gazdaságtudományi, műszaki, pedagógusképzés, orvos- és egészségtudományi, társadalomtudományi és természettudományi képzés folyt. Hallgatói létszáma 13 698-ról 14 772-re, az oktatók létszáma 781-ról 832-re nőtt. A kiadási főösszeg összesen 88,2 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 42,7 milliárd forint költségvetési támogatást kapott.
Az ÁSZ megállapította, hogy az intézmény pénzügyi egyensúlya biztosított volt, az eladósodási mutatója javult, likviditása folyamatosan kedvező volt, a szállítói kötelezettségek állománya csökkent. Pénzügyi gazdálkodása, valamint vagyongazdálkodási tevékenysége nem felelt meg teljes körűen a jogszabályi előírásoknak. Az intézmény belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése során 2009-ben részben, 2012-2013-ban azonban már szabályszerűen járt el.
A rendszeres személyi juttatások kifizetését azonban nem minden esetben támasztották alá a teljesítést igazoló munkaidő-nyilvántartással, a térítési díjak és költségtérítések megállapításához nem készítettek önköltségszámítást. Az egyetem a jogszabályi előírást megsértve 2009-ben közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül kötött szerződést rekonstrukciós munkára, 2012-ben pedig a jogszabályt megsértve módosították a közbeszerzési felhívásban szereplő vállalkozási szerződést.
A szenátus gazdálkodással kapcsolatos joggyakorlása részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mert előterjesztés hiányában nem fogadta el a 2012-2013. évek vagyongazdálkodási terveit, 2009-ben pedig nem készült vagyongazdálkodási terv.
A jelentések alapján az ÁSZ a felsőoktatásért felelős miniszternek, valamint az intézmények rektorának fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ennek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.

Kép: Google;

Exit mobile version
Megszakítás