Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Hiánycikk lett az olcsó csirke!

Szinte ölik egy­mást a vevők a szár­nyas­hú­sért.

„Mindig délelőtt megyek vásárolni, de ma azzal szembesültem, hogy elfogyott az összes csirke a boltban. A piacon pedig sokkal drágább, úgyhogy inkább darált sertéshúst vettem. Csodálom, hogy nem készültek fel a boltok a nagyobb rohamra, remélem, a héten már lehet kapni szárnyast is” – panaszkodott a Ripost-nak Erika, aki szívesebben vásárol a nagyobb áruházláncok húsrészlegén, mivel ott nagy tételben rendelnek, így sokkal olcsóbban tudják adni a termékeket a vevőknek.

Ezer alá ment kilója

A csirke január 1 óta sláger: akkor csökkent áfája 27 százalékról 5 százalékra. Az év első napjaiban 15-20 százalékkal több csirkehúst vásároltak a magyarok, mint korábban. Az eddig 1200 forint körüli csirkemell kilója szinte az összes áruházban ezer forint alá csökkent, a csirkeszárny pedig 3-400 forint lett januárra.

Hiánycikk lett az olcsó csirke!

A sertéshús miatt lett olcsóbb

Bárány László, a Baromfi Terméktanácson belül működő Magyar Broilerszövetség elnöke korábban elmondta, hogy a sertéshús áfájának csökkentése miatt több fogyott a sertéshúsból, amire válaszként a baromfitermelők is csökkentették áraikat. Az áfacsökkentés hatására a vásárlók szinte azonnal kifosztották a nagyobb áruházláncok baromfipultjait, így akik csirkét akartak venni, kénytelenek voltak elmenni piacra drágább húsért.

https://s.ripost.hu/thumbs/2017-01-09/a9a49d6dc9acde027515d4b94d3c3ead/620x0.jpg

Ennyiért adják

Az Aldi 22 százalékkal csökkentette a tojás és a csirkehús bruttó árát, vagyis a tavalyihoz képest több mint ötödével kínálja olcsóbban a kizárólag magyar termelőktől beszerzett termékeket.

A Lidl szintén jóval olcsóbban árulja a tojást és a baromfihúst üzleteiben, egyes baromfitermékeket 25 százalékkal alacsonyabb áron adnak január 1-jétől. A cég úgy véli, az olcsóbb baromfihúst sokkal többen keresik majd.

Az Auchannál 190 terméket kapnak 22 százalékkal olcsóbban a vásárlók. A baromfihús és a tojás mellett a tej áfájának csökkenését is érvényesítik az árakban. A fűszerezett, pácolt vagy panírozott baromfitermékek árait ugyanakkor nem változtatják.

A CBA és a Príma hálózat sem fukarkodik, náluk is 22 százalékkal olcsóbban kapható a baromfihús, a tojás és a tej. Az áruházlánc arra számít, hogy a termékek forgalma pontosan olyan mértékben nő majd, mint azt korábban az olcsóbb sertéshús esetében tapasztalták.

Hiánycikk lett az olcsó csirke! 2

Nem minden szárnyas lett olcsóbb A január 1-jén életbe lépett áfacsökkentés a csirkére, pulykára, kacsára, libára és gyöngytyúkra vonatkozik, más szárnyasokra (például a galamb, a vadkacsa, a vadliba, a fácán, a fogoly, a fürj) még akkor sem, ha azokat „háztájiként” tenyésztik. Nemcsak a hús, hanem a belsőségek, így a máj, a szív, a vese is olcsóbb lett. A rendelet viszont nem vonatkozik a pácolt és a füstölt húsokra, így például a fűszeres nyers húsok vagy a füstölt libacomb ára nem csökkent idén.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás