13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHiába perlik kártérítésért a veronai busz sofőrjét? – Eladta a lakását, hogy...

Hiába perlik kártérítésért a veronai busz sofőrjét? – Eladta a lakását, hogy ne kelljen fizetnie

A gatyát is leperelnék a veronai busztragédia okozásáért jogerősen hat év fogházra ítélt sofőrről az áldozatok hozzátartozói, de nagyon úgy tűnik, V. János előrelátó volt, így könnyen lehet, hogy egy forintot sem tudnak majd behajtani rajta.

V. János sosem kért bocsánatot és a felelősségét sem ismerte el a tragédia után / Fotó: Zsolnai Péter

V. János sosem kért bocsánatot, illetve a felelősségét sem ismerte el a tragédia után / Fotó: Zsolnai Péter

Ugyan a büntetőeljárás már lezárult, és a napokban az is kiderült, hogy a férfi Magyarországon töltheti le a büntetését, a megítélt kártérítés után azonban még a gyászoló családoknak kell futniuk. Bár a túlélőknek és a családtagoknak a biztosító már fizetett, a sofőr ellen meghozott olaszországi ítélet a börtönbüntetés mellett kártérítést is tartalmaz. Csakhogy az érintettek automatikusan nem juthatnak hozzá, polgári pert kell indítaniuk itthon, hogy behajthassák az olasz határozatban foglaltakat – tudta meg a Blikk.

A legfrissebb hírek itt!

– Biztos forrásból a tudomásomra jutott, hogy V. János nevén Békéscsabán volt egy lakás, amit a baleset után eladott, de egy nyaralóról is hallottam. Utána az élettársa azóta vásárolt házában laktak együtt, ahol szeptemberben őrizetbe vették – magyarázta a Blikknek Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a balesetben. – Ha elítélik az autópálya megvádolt alkalmazottait is, akik ellen még folyik az eljárás, az esetükben a felelősségbiztosító fogja állni a kártérítés rájuk eső részét, ezt viszont most V. Jánosnak a magánvagyonából kellene kifizetnie. Csakhogy a jelek szerint megszabadult mindenétől – tette hozzá.

Szendrei Endre és a többi gyászoló polgári pert indít, hogy behajtsák a kártérítést, amit az Olaszországban meghozott ítélet megállapított / Fotó: Pozsonyi ZitaSzendrei Endre és a többi gyászoló polgári pert indít, hogy behajtsák a kártérítést, amit az Olaszországban meghozott ítélet megállapított / Fotó: Pozsonyi Zita

Ha nem lesz mit behajtani a sofőrön, a gyakorlat szerint megterhelhetik a jövőbeni járandóságait, le lehet tiltatni majd a fizetéséből is. De mivel V. János munkaidőben, alkalmazottként követte el a bűncselekményt egy cég járművével, felmerül, hogy a munkaadónak kell tudni bizonyos mértékig felelősséget vállalnia az alkalmazottja cselekedetéért. Így tehát még lesz bőven mit tisztázni a bíróságon, az áldozatok családjainak hosszadalmas bírósági procedúrái a sofőr elítélésével tehát még messze nem értek véget.

A legfrissebb hírek itt!

– Azt szeretnénk, ha a bíróság elrendelné, hogy V. Jánosnak a tragédia bekövetkeztekori anyagi helyzetét vegyék alapul, és ez a tulajdonos céget is érintené, hiszen akkoriban rendkívül magas árbevétellel és gépjárműparkkal rendelkeztek. Néhány éve persze, tettek lépéseket, így mára már koránt sincs akkora vagyonuk. Engem nem a pénz érdekel, elsősorban az a célom, hogy precedenst teremtsünk, hogy láthassák az emberek, ha tragédia éri őket, nem csak arról szól a történet, hogy mennyire próbálják őket kisemmizni. Fontos, hogy ne játszhassák ki a vagyonukat a feltételezett elkövetők még az ítélet előtt, ne tudjanak kimenekülni anyagilag – mondta lapunknak Szendrei.

Olasz tűzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. A baleset 17 halálos áldozatot követelt / Fotó: MTI/EPA/Vigili Del FuocoA szalagkorlátnak ütköző buszban 17-en lelték halálukat / Fotó: Getty Images

Amennyiben visszarendeznék V. Jánosnak a tragédia idején lévő vagyoni helyzetét, vélhetően még akkor sem tudná törleszteni a számlát. Ugyan az összeg minden személyre összegszerűen meg van állapítva, összességében a százmilliós tételt bőven elérheti.

További bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

Mint megírtuk, V. János vezette azt a buszt, ami egy sítáborból vitte haza 2017-ben a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárait és diákjait. A sofőr alvászavarban szenvedett, elaludt, és a járművet nekivezette az autópálya-felhajtó tartópillérének: a kigyulladt buszban 17 ember vesztette életét. A baleset miatt a sofőrt Olaszországban előbb 18, majd jogerősen 6 év börtönre ítélték.

Megbukott a törésteszteken a korlát

A legutóbbi, olasz tárgyaláson kiderült: az autópálya korlátot harminc éve tízszeres pénzért és a nem megfelelő paraméterekkel valósították meg, és a törésteszteken megbukott az egész szerkezet. Ha megfelelően húzták volna fel, könnyen lehet, hogy öt éve mindenki megúszta volna élve a hazautat – magyarázta Szendrei.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work