Annak ellenére, hogy szűk másfél hónap alatt annyi területet szerzett vissza az ukrán hadsereg az oroszoktól, mint amit az agresszor csak fél év alatt tudott elfoglalni, továbbra is nagy kihívásokkal néz szembe az ukrán vezetés.

Ugyan sajtóhírek szerint az első hetek viszonylag magas ukrán veszteségeit azóta sikerült csökkenteni, de ez egy stratégiaváltásnak köszönhető.

Elmagyarázzuk, hogyan áll a június 4-én megkezdett ukrán ellenoffenzíva.

Június elején indította el Ukrajna a régóta, előzetesen tavaszra várt ellenoffenzíváját az orosz hadsereggel szemben. Az offenzíva megindítása leginkább a nyugati fegyver- és utánpótlás-szállítmányok megérkezése miatt húzódott.

Mint azt legutóbb az Ukrajnának szánt, többnyire a nyugati országok légierejeinél leselejtezésre váró amerikai gyártmányú F–16-os harci repülőgépek kapcsán kifejtettük – amelyek legoptimistább esetben is inkább csak ősszel, de az is reális opció, hogy csak jövőre érkeznek meg Kijevbe –, támadó pozícióban alapvetően más fegyverekre és készletekre van szüksége egy hadseregnek, mint védekező állásnál.

AMÍG PEDIG NEM ÉRKEZTEK MEG A TÁMADÁSRA IS ALKALMAS HARCKOCSIK, ILLETVE EGYÉB FEGYVEREK, ADDIG AZ UKRÁN HADSEREG KÉPTELEN LETT VOLNA KOMOLYABB SIKEREKET ELÉRNI

– igaz, tavaly szeptemberben Harkiv környékén még ezen fegyverek nélkül sikerült komoly területeket visszahódítania az ukrán honvédőknek.

Ugyanakkor az akkori váratlan csapatmozgásokkal ellentétben ezúttal az oroszok is komolyan felkészültek az ellenoffenzívára: miután az orosz előrenyomulás megtorpant, már tavasz óta különböző csapdákat és aknákat helyeztek el, hogy ezzel nehezítsék az ukrán csapatok előrevonulását.

Ráadásul miközben beásták magukat a fronton, például a tisztázatlan körülmények – bár legvalószínűbb orosz akció következtében – felrobbant Nova Kahovka gát miatt hatalmas területet öntött el a víz, ami így a humanitárius és ökológiai válság mellett a katonai hadműveletekre is hatással volt, miután az elöntött területek csapatmozgásra alkalmatlanná váltak.

Ukrajnának már csak az oroszok mostani erősebb felkészülése miatt is szükséges volt kitolni az ellenoffenzíva időpontját, és megvárni, amíg a nyugati fejlettebb eszközök megérkeznek és azoknak használatát elsajátítják – igaz, a felkészülés érdekében értékes időt vesztegettek el, mivel a hideg és saras ukrajnai télen már nem könnyű annyira a csapatokat mozgatni, így pedig az ellenoffenzíva lehetséges intervalluma csökkent.

Lassan forognak az ukrán háborús gépezet kerekei

A nemrég indított ukrán ellentámadásnak alapvetően két célja van:

  • egyrészt minél több területet visszahódítani a háborús agresszor által megszállt országrészekből;
  • másrészt minél nagyobb csapást mérni az orosz hadseregre, ami nemcsak az ukrán ellenoffenzívát segítené, hanem az arra adott orosz válasz és későbbi hadműveleteket is nehezítené, így jobb alkupozíciót kiharcolni egy esetleges fegyverszüneti vagy béketárgyaláson.

Ugyanakkor Volodimir Zelenszkijék nincsenek könnyű helyzetben az ellentámadást megelőzően lényegében hónapok óta patthelyzetben lévő háborúban: egy támadás sokkal több erőforrást igényel és magasabb veszteséggel jár, mint védekező állásban lenni – ahogy Sean Bell, a brit SkyNews tévécsatorna katonai elemzője rámutatott, Bahmutnál a támadó oroszok tízszer nagyobb veszteséget szenvedtek el, mint az ukrán védők, és a jelenlegi offenzíva kapcsán Kijev úgy számol, az ukrán hadsereg vesztesége háromszor nagyobb lesz majd az orosznál.

Az ukrán ellentámadás alapvetően három területet céloz, aminek a célja a közel ezer kilométeres frontvonal megtörése: Bahmut környéke mellett keleten a donyecki, illetve délen a zaporizzsjai területeken próbálnak területeket szerezni.

Bár az amerikai Study of War (ISW) think tank számításai szerint az ukrán erőknek szűk másfél hónap alatt sikerült már 253 négyzetkilométernyi, azaz Budapest területének nagyjából a felét visszaszerezni a megszálló orosz hadseregtől – azaz annyi területet, amennyit az oroszoknak az elmúlt hat hónapban sikerült összesen –, de ahogy a The New York Times amerikai és európai tisztviselői forrásokra hivatkozva ír,

AZ UKRÁN ELLENTÁMADÁS ELSŐ KÉT HETÉBEN UKRAJNA FEGYVEREINEK A HÚSZ SZÁZALÉKÁT MEGSEMMISÍTETTÉK VAGY MEGRONGÁLTÁK, AMIT AZ AZT KÖVETŐ HÉTEN TOVÁBBI TÍZ SZÁZALÉK KÖVETETT.

Az akadályozó tényezők – megerősített orosz védekezés, különböző orosz hadsereg által telepített aknamezők és csapdák – miatt csak nagyon lassan halad az előrenyomulás, és jelenleg még nem sikerült átütő, „momentumszerző” csatagyőzelmet szerezniük, miközben a veszteségek napról napra nőnek. Ráadásul az F–16-osok nélkül az orosz légi fölényt sem sikerül letörni, ami az aknamezőkkel kiegészülve még inkább nehezíti a szárazföldi előrenyomulást.

Területszerzés helyett kiéheztetés

A viszonylag lassú előrehaladás miatt az elmúlt napokban az ukrán erők stratégiát váltottak: mivel az ukrán hadsereg létszámában szerényebb, mint az orosz, ezért Kijev úgy látja, nem szabad felőrölni a saját hadseregét – ami hosszú távon az ukrán veszteségek mellett az ukrán katonák moráljának a csökkenésével is járna, így az eleve az oroszoknak kedvezne –, így inkább tüzérségi, drón- és rakétatámadásokkal próbálják ellehetetleníteni a frontvonalat védő orosz katonák utánpótlását.

Utóbbi nemcsak a lőszerre és üzemanyagra, hanem például az ételre is vonatkozik, ami erős demoralizáló hatással bírhat az ezúttal védekező állásban lévő oroszokra – emlékezzünk vissza a június 24-én egynapos fegyveres puccsot viselő Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin kirohanására Bahmutnál.

Így érthető, hogy például az Ukrajna déli részén, a zaporizzsjai területen, illetve a 2014-ben nemzetközi jogot sértve annektált Krím félszigeten állomásozó orosz csapatok számára miért fontos az Oroszországot és a félszigetet összekötő Kercsi-szorosi híd (szárazföldön csak itt tudnak nagyobb fegyveranyagot mozgatni a területre), amit július 17-én ismét támadás ért – legutóbb 2022. október 8-án támadták meg a hidat az ukrán erők, akkor hónapokon keresztül tartottak a helyreállítási munkálatok.

Ugyan utóbbi kapcsán még Ukrajna nem vállalta a felelősséget, de Hanna Malijar, ukrán honvédelmiminiszter-helyettes azt állította július 16-án, hogy elmúlt napokban így is hat orosz lőszerraktárat semmisítettek meg. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a miniszterhelyettes úgy fogalmazott az ukrán taktikáról,

hatékony, fájdalmas és precíz csapásokat mérünk és kivéreztetjük a megszállókat, akiknek a lőszer- és üzemanyaghiány előbb-utóbb végzetessé válik.

Ez nemcsak az orosz csapatok utánpótlását nehezíti meg – azzal együtt pedig a védekezést is –, hanem demoralizáló hatással is lehet az ISW szerint egyébként sem épp túl jó morállal rendelkező orosz csapatoknak. Az amerikai think tank legutóbbi elemzésében azt írta, hogy orosz háborús bloggerek beszámolói alapján gyakoriak lehetnek a parancsmegtagadások a fronton szolgálatot teljesítő parancsnokok között, akik sokszor így nem hajtják végre az orosz hadügyminisztertől, Szergej Szojgutól érkező utasításokat.

A siker nem magától értetődő

Ugyanakkor nem árt aláhúzni, hogy az ukránoknak ezen stratégiaváltása még önmagában nem hozza meg az üdvösséget: ugyan ha sikerülne az orosz utánpótlást megnehezíteni, a demoralizált és rosszul ellátott orosz csapatok ellen megindulhatna az ukrán szárazföldi előrenyomulás,

DE AZ OROSZ AKNÁK ÉS CSAPDÁK, ILLETVE A LÉGI FÖLÉNY MIATT MÉG ÍGY CSAK HATALMAS VESZTESÉGEK ÁRÁN LEHETNEK KÉPESEK ELŐRETÖRNI AZ UKRÁN CSAPATOK.

Nem véletlen, hogy Mark Milley tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnökeinek elnöke arról beszélt, hogy az ukrán offenzíva „lassú és véres lesz”, míg Sean Bell katonai elemző azt emelte ki, hogy a siker nem magától értetődő. Ugyanakkor a Biden-adminisztráció által Ukrajnának nyújtott kazettás bombák az aknamezők megtisztítása ellen hatásosak lehetnek.

Azonban a háborúban két fél van, és azt nem tudhatjuk, hogy az oroszok – amint rendezik a hadvezetésben fennálló gondjaikat – milyen ellencsapásokat és mozgásokat tervezhetnek, és a térképen elképzelt stratégiát hogyan sikerülhet majd kivitelezniük. Az orosz katonai cél jelenleg az állások fenntartása és az ukrán hadsereg katonáinak és eszközeinek a tizedelése lehet, amivel maguk felé fordítanák a mérleget.

UGYANAKKOR AZ KÉRDÉS, HOGY A FOGYATKOZÓ OROSZ UTÁNPÓTLÁS – ÉS HA VALÓBAN ÍGY VAN, AKKOR PARANCSMEGTAGADÁSOK – MELLETT EZT KÉPESEK LEHETNEK-E KIVITELEZNI.

Ráadásul, mint arra Bell emlékeztet, emellett Ukrajnán is nagy a nyomás: a nyugati fegyver- és pénzbeli támogatások ugyanis végesek, egy idő után pedig a nyugati társadalmak háborús fásultságba eshetnek, azaz már nem állnának ki teljes mellszélességgel Ukrajna támogatása mellett.

Egy ellenoffenzíva mindig kockázatos, és jelenleg még nem sikerült átütő erejű csatát nyerniük. És ha az offenzíva első két hetére jellemző amortizációval sikerül csak területeket szerezniük, akkor a katonák moráljának csökkenése mellett legrosszabb esetben akár a kezdeményezést is elveszíthetik, teret adva egy újabb orosz támadásnak.

Hogy ez mikor – ha egyáltalán – sikerülhet, jelenleg nem tudni, ahogyan az sem, hogy pontosan meddig tartanak ki a nyugati országok az orosz agresszió ellen harcoló ország mellett, vagy hogy az orosz csapatok képesek-e megvédeni az állásaikat.

Az eddig legnagyobb támogató Egyesült Államokban például 2024 novemberében elnökválasztást tartanak, ahol a republikánus elnökjelölt-aspiránsok többsége Bident kritizálva nem állt ki teljes mellszélességgel az eddigi Ukrajna-politika mellett,

AZAZ EGY ESETLEGES AMERIKAI ELNÖKVÁLTÁS ESETÉN ELKÉPZELHETŐ, HOGY CSÖKKENNEK A KIJEVNEK SZÁNT TÁMOGATÁSOK.

Az pedig kérdés, hogy az újabban egy békekonferencia összehozásán dolgozó Európai Unió egyedül képes lenne-e átvállalni Ukrajna felfegyverzését, ha az ellenoffenzíva előtti kvázi állóháborúra kerülne sor.

Nyitókép: Wojciech Grzedzinski / Anadolu Agency / Getty Images

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó híreinkTöbb ettől a szerzőtől