-2.6 C
Budapest
2023. február. 7. kedd

Hogy mi a hévízi csoda receptje? Kár lenne kihagyni!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Vannak pillanatok, melyeket nem szeretnénk elengedni, amikor szemünket behunyva azt kívánjuk, bárcsak sosem érnének véget! Ilyen pillanatok bőven teremnek Hévíz kincsnél is többet érő tavánál.

Hévíz

Hogy mi a hévízi csoda receptje? Vegyünk hideg és meleg forrásvizet, majd keverjük őket úgy, hogy pontosan 39,5°C-os elegyet kapjunk! Esetünkben a magas biológiai aktivitású alapanyag elengedhetetlen. Öntsük a keveréket tőzegmederbe, majd gazdagon hintsük meg tündérrózsával! A vizet folyamatos keverés mellett tartsuk melegen, egészen addig, amíg egyenletes páraréteg alakul ki felette! Tálaljuk mámorító, zöld környezettel!

Ha alaposan dolgoztunk, rendkívül erős gyógyhatású tavat kapunk, mely nyáron 34, télen 25 fokra mérséklődik. Magas hozamú forrásának áramlata, és a felszín közelében lehűlő, majd alászálló víz folyamatos mozgásban tartja, ezzel enyhe masszázst nyújtva a fürdőzőknek.

A télen is gőzölgő víz szinte csalogat

hévíz

A Hévízi-tó – Európa legnagyobb gyógyító erejű tava – különleges képződmény, hiszen más melegvizes tavakkal ellentétben, tőzegmederben alakult ki. Télen a gőzölgő vízből párasapka képződik a tó felszínén, mely gátolja a víz lehűlését, így a tó körül kialakult természetes inhalatórium jótékony hatását élvezhetjük, miközben a havas téli tájban gyönyörködünk.

Az odalátogatót páratlan természeti látvány fogadja: csábítóan gőzölgő, tündérrózsáktól pompázó vízfelület.  A századelő óta Hévíz valóságos zarándokhelye lett a gyógyulni vágyóknak, akik a radon tartalmú víz és a speciális ionösszetételű, idegnyugtató légkör hatásait szeretnék élvezni.

Testnek és léleknek ideális

Ha gyógyulásra nem is vágyunk, képzeljük el, amint a téli hóesésben fürdőzve vadászunk a felszíni párát túlélő pelyhekre! Csukjuk be a szemünket, és gondolatban ússzunk a felszínen lebegő növények közé! Forduljunk körbe, csodáljuk meg a véderdőt és osszuk meg az élményt szeretteinkkel! Az egész napos lazítást nem igénylők akár kezdőként is kenuba ülhetnek, hogy meglovagolják a Hévíz-patak szelíd hullámait, vagy bebarangolhatják a környéket, melynek vízi és szárazföldi útvonalait az egyedi környezet teszi vonzóvá.

Varázslatos mikroklíma ez, melyet kialakulása óta csodálat övez, és a mai napig legendák kötődnek hozzá. Hihetünk ezekben, vagy a környéken összefutó energiavonalakban, vágyhatunk gyógyulásra, a természet közelségére, vagy pezsgő tömegre – Hévíz csak az átélést igényli, hogy életre szóló élményt adjon. Akár gondtalan kikapcsolódásra, teljes ellátásra, színes programokra vágyunk a családdal, barátokkal vagy épp ellenkezőleg, zavartalan, romantikus pihenésre kettesben – a Danubius Hotels hévízi szállodáiban minden adott a tökéletes feltöltődéshez.

A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szállodák megnyitásuk óta folyamatosan színesítik kínálatukat, szolgáltatásaikat annak érdekében, hogy még inkább kényeztethessék vendégeiket.  Igazán kár lenne kihagyni!

 

Forrás: delina

Kép: https://commons.wikimedia.org

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Vegyi fegyver bevetésével vádolták meg az ukrán hadsereget, nagyon sokan rosszul lettek, eddig halálos áldozatokról nincs hír..

Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetője, az orosz...

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...