Hevesi Tamást az egész ország leginkább csak énekesként ismeri, mégpedig nem is akármilyen énekesként. Az éneklés mellett viszont van egy másik szenvedélye is, mégpedig a sport, azon belül is a foci. Már több csapatnál is kipróbálta magát, mint foci edző, de többször is csalódnia kellett.
Mindeközben még olyan emberekkel is kapcsolatba került, akiknél fegyver is volt!
Hevesi Tamás a kellemetlen élményeiről is mesélt a rangado.hu-nak, mutatjuk az interjú legfelkavaróbb részleteit.
„– Két külföldi felkérésem is volt nemrég, az egyik nem rajtam múlt, hogy nem jött össze, a másik igen. Amerikába hívtak, a profi liga alatti osztályba, Floridába. A klubnál brazil edzők voltak idáig, de európait szerettek volna helyettük. Kiderült, hogy amilyen kicsi a világ, a klub elnöke ismert engem még Moldovából, egy FIFA-kongresszusról, amin egyszer beszélgettünk. Ő nem „énekesként” tekintett rám, hanem edzőként. Egy német edzővel együtt voltunk a kalapban, előre jelezték, ha vállalja, őt választják, sajnos vállalta. A másik lehetőség Kuvait volt, oda viszont én nem akartam menni. Nem tudom elképzelni az életemet a sivatagban.
– Nagyon keserűek az emlékek. Csúnyán be lettem csapva. Akkor tudtam meg mindent, amikor már két éve nem voltam ott. Például, hogy életem első NB I-es meccsét, a bemutatkozást, amiről minden edző álmodik, azonnal eladták a játékosok. Ezek ma már tények, bíróság előtt vannak az ügyek és a szereplők. Kilenc bajnokin ülhettem a padon, néhány hónapot dolgoztam ott, de ma is máshogy ver a szívem, ha a REAC-pálya mellett megyek el. A Diósgyőr ellen játszottuk az első meccsemet, 1-1-re álltunk, ami nagyon jó eredmény lett volna, hiszen előtte a bajnokságban összesen 5 pontot gyűjtött a csapat. Tíz perc volt hátra. És akkor a játékosom hátulról felrúgta a tizenhatos oldalánál kifelé labdát vezetgető csatárt. El volt adva a meccs, pedig például ez a játékosom nagyon is jól keresett, a tulajdonos cégénél is dolgozott, nem kevés pénzért. Undorító az egész történet, az egész sportfogadási maffia, ha rajtam múlna, semmilyen formában nem engedélyezném a fogadásokat.
– Szeretném leszögezni, a futballból nem ábrándultam ki, csodálatos dolognak tartom és nehezen tudnék nélküle élni. Ott dolgozom, ahol hagynak. Ma már máshogy állnék sok mindenhez, megtanultam kezelni a dolgokat. U15-ös női csapattal voltam bajnok, három évig dolgoztam az U17-es lányok szövetségi kapitányaként, mielőtt kifúrt a kolléga, és voltak eredményeink. Az NB I mellett az NB III-ban is megfordultam, igaz, ott én mondtam le, miután megismertem a két vezetőt. Az egyikük negyvenmilliós autójában az anyósülésen egy töltött pisztoly hevert. A másik főnök pedig arról volt híres, hogy nem fizette ki a játékosoknak, amit ígért. Én nem akartam benne lenni ilyen áron a sportágban, lemondtam.
– Nem tudom, mit hoz a jövő. Van-e olyan klub, ahol az elnök vagy tulajdonos tisztességes és az edző is becsületesen végezheti a munkáját? Ha van ilyen és valamelyik vezető fejéből kipattan, hogy esetleg egy beszélgetést megér a Hevesi Tamás, akkor szívesen megyek. Aztán, ha elbeszélgetünk és ezután nem engem választ, azt minden további nélkül elfogadom, lásd az amerikai esetet, amiről az elején beszéltem. A jelenlegi, BLSZ-es munkámat és a kispályás csapatnál végzett feladatomat össze tudom hangolni, össze tudnám mással is. Teljesen mindegy, melyik osztályban dolgozik az ember, a lényeg, hogy felkészült és makulátlan legyen – a meccseket meg úgyis mindenhol meg kell nyerni. Addig meg, amíg nem jön ajánlat, maradok énekes.”
Forrás: delina
