18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHétvégi országos összesítő - a police.hu összefoglalója

Hétvégi országos összesítő – a police.hu összefoglalója

Az elmúlt 72 óra eseményei számokban. (2017. 11. 12., vasárnap, ORFK Kommunikációs Szolgálat)

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 151 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 személy vesztette életét, 43 súlyos és 101 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 501 személyt fogott el, közülük 92 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 341 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 625 személyt állítottak elő, köztük 278 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 52 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 405 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. november 10-én 0 óra és 2017. november 12-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 93 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 222 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 14 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 

Forrás: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work