18.1 C
Budapest
2024. május. 7. kedd
HomeSzabadidőPrograminfóHétfőn kezdődik a pamplonai bikafuttatás

Hétfőn kezdődik a pamplonai bikafuttatás

hirmagazin_2015-07-05_065802
Fotó: MTI

A legenda szerint a 3. században élt Fermín egy római szenátor kereszténységre áttért, jámbor lelkű fia volt. Őt választották meg Pamplona első püspökének, s 303-ban egy galliai térítőútján fejezték le. San Fermín vértanú Pamplona védőszentje, Navarra társpatrónusa, a csizmadiák, a borkereskedők és a pékek védőszentje.

A szent ereklyéi 1196-ban kerültek szülővárosába, ahol sokáig október 10-én tartották ünnepét. Az időpontot a zord őszi időjárás miatt 1591-ben tették át július elejére, amikor a messze földön híres állatvásárokra is sor került, s hamarosan már bikaviadalokat is rendeztek ekkor.

A helybéliek szerint ugyanis a szent Pamplonában halt mártírhalált, bika után kötve hurcolták végig a város utcáin. Az eleinte kétnapos Fiera de San Fermín, vagy ahogy a helyiek nevezik, sanfermines egyre tovább tartott, egyre több látványossággal bővült és egyre többen vettek részt rajta.

A napjainkban már kilencnapos ünnep a múlt században a Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway közreműködésével vált világhírűvé. Hemingway 1923-ban látta először a bikafuttatást (encierro), amelynek 1926-ban megjelent Fiesta (A nap is felkel) című regényében irodalmi emléket állított.

Műve felkeltette az angolszászok érdeklődését a szokatlan látványosság iránt, amelyre ma már a világ minden tájáról özönlenek az emberek. A kétszázezer lakosú Pamplona utcáit ilyenkor egymillió turista lepi el, akik esznek-isznak, énekelnek, táncolnak, és gátlásaikat levetkőzve, féktelen mulatozással töltik el a világ legőrültebb fesztiválját.

A fesztivált július 6-án délben a városháza erkélyéről kilőtt rakétával nyitják meg a hagyományos baszk viseletbe (fehér ruha, nyakba kötött piros kendő és piros derékszalag) öltözött tömeg előtt. A következő nap reggelétől aztán naponta több ezer helybeli és turista bizonyítja bátorságát, vagy kockáztatja könnyelműen az életét a híres-hírhedt bikafuttatásokon.

A bikafuttatás menete évtizedek óta szinte változatlan. Reggel nyolc órakor rakéta fellövésével jelzik, hogy a karámból hat békés természetű ökör kíséretében kiengedték a hat viadalra szánt, felajzott bikát.

A 600 kilogrammos kolosszusok előtt a mindössze egy összetekert újsággal felfegyverkezett futók rohannak végig az óváros kordonokkal védett, szűk utcácskáin. A bikaviadal-arénáig mindössze 825 métert kell megtenniük, de a csupán három-négy percig tartó futás így is baleset- és életveszélyes.

A résztvevőknek erős idegzetre, gyors reflexekre és jó erőnlétre van szükségük, és nem árt, ha a szerencsével sem állnak hadilábon. A baszk ruhát viselő, tapasztalt helyi futók, a mozók egyfajta művészetnek tekintik a vágtát.

Komolyan edzenek azért, hogy a futásuk szép legyen, s indulás előtt Fermín szobra előtt, énekelve kérik a szent áldását. Közöttük, a néhány ezer fős tömegben tapasztalatlan turisták tolonganak, akik gyakran éjszakai dorbézolás után állnak a bikák elé, és nem riadnak vissza az egyébként szigorúan tilos ingerlésüktől sem, veszélybe sodorva futótársaikat.

Az 1924 óta eltelt évtizedekben a feljegyzések szerint 15 ember vesztette életét a vágtában, legutóbb 2009-ben öklelt halálra egy bika egy 27 éves madridi férfit;a sebesültek száma évente több százra rúg.

A tömegeket vonzó bikafuttatás és -viadal véres hagyománya ellen egyre többször emelik fel szavukat az állatvédők.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem