-1.8 C
Budapest
2023. december. 5. kedd

Hétfőn hirdetik ki a kötelező biztosítási tarifákat

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

Hétfőn hirdetnek kötelező biztosítási tarifákat a biztosító társaságok azoknak, akiknek az év végén jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk, és ezzel elkezdődik a kampány, amely az idén már csak 2 millió autóst érint.

kötelező biztosítás tarifa

A mintegy 4,2 milliós magyar járműállományból már csak azok kötelező biztosítása jár le az év végével, amelyekre azt 2010 előtt kötötték. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani.

A biztosítók év közben is módosíthatják a kgfb díjaikat, annyi a kikötés, hogy azokat 60 nappal korábban kell meghirdetni. Így azoknak a társaságoknak, amelyek a jövő év január elsejétől új díjjal akarnak szerződést kötni az ügyfelekkel, szintén meg kell hirdetniük a tarifákat november másodikán a saját internetes felületükön, valamint a felügyelet és a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján.

Az MTI által korábban megkérdezett online alkuszok 10-15 százalékos díjemeléssel kalkulálnak, így a kampányban az átlagdíj 14 ezer forint körül alakulhat. Akik váltanak, azoknál várhatóan ezer forint lesz az a küszöb, amelynél már olcsóbb biztosítót választanak – vélekedtek. Eddig az online alkuszok elemezték leggyorsabban az új díjakat, tesztelve, hogy melyik üzemeltető csoportok részére lesznek drágábbak, vagy éppen olcsóbbak a biztosítások. Most hétfőn délelőttre ígérték az első változatokat.

Kép: Google

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...