8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekHétfőn és kedden az Európai Tanácsban tárgyal Orbán Viktor

Hétfőn és kedden az Európai Tanácsban tárgyal Orbán Viktor

Az Európai Tanács hétfőn és kedden rendkívüli ülést tart Brüsszelben, a tanácskozás középpontjában az ukrajnai háború és az általa okozott kihívások, köztük az egész Európai Uniót kínzó, egyre magasabb energiaárak állnak

– emelte ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-posztjában.

Emlékeztetett: az állam-, illetve kormányfők a márciusi versailles-i csúcson megállapodtak abban, hogy nem vezetnek be az orosz energiahordozókat érintő uniós szankciókat, az energiafüggőség csökkentése érdekében hozott intézkedéseknél pedig figyelembe veszik az országok eltérő energiaszerkezetét, valamint azt a szuverén jogot, hogy az egyes tagállamok maguk határozzák meg az energiamixüket. – Ennek a nehezen létrehozott európai egységnek mond ellent az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagra tett javaslata – véli Orbán Balázs.

Magyarország a jelenlegi formájában nem tudja támogatni az újabb szankciókat, a bizottság javaslata ugyanis felér egy atombombával a gazdaságra! Elfogadásuk esetén azonnal súlyos ellátási zavarokat okoznának, és aláásnák létfontosságú energiabiztonsági érdekeinket. Sem a magyar háztartások, sem pedig a magyar gazdaság nem tudná elviselni a következményeket

– emelte ki a politikai igazgató. Hozzátette: Magyarország csak abban az esetben támogatja az új szankciós csomagot, ha annak nem a magyar családok és vállalkozások fizetik meg az árát.

Orbán Balázs kifejtette: ehhez viszont Brüsszelnek garanciát kell vállalnia arra, hogy a Magyarországra érkező vezetékes szállítású kőolaj felmentést kap, és biztosítania kell az Adria-kőolajvezeték kapacitásbővítését, amely a vezetékes szállítás esetleges leállása esetén lehetővé tenné a tengeren keresztüli olajszállítást.

– Ez a garancia különösen fontos annak a pár napja elhangzott fenyegetésnek a fényében, hogy az ukrán energetikai miniszter tanácsadója arról beszélt, hogy bármi megtörténhet a Barátság kőolajvezetékkel, amelyen keresztül az orosz kőolaj Magyarországra érkezik

– hangsúlyozta Orbán Balázs. Mint mondta, szükséges továbbá, hogy uniós finanszírozás váljon elérhetővé az átmeneti technológiákba és infrastruktúrába történő beruházásokhoz, ugyanis át kellene alakítani a magyarországi olajfinomítókat, amelyek jelenleg csak orosz olajat képesek finomítani. Emellett növelni kell a nukleáris és a napenergia előállítását is, hogy biztosíthassuk a szükséges energiamennyiséget. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök a következő két napban a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért és megvédéséért fog harcolni Brüsszelben.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), mellett jobbra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, balra Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára (Fotó: MTI/Benko Vivien Cher)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work