18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóHét helyett tizennyolc év fegyházbüntetést kapott a tiszalöki késelő

Hét helyett tizennyolc év fegyházbüntetést kapott a tiszalöki késelő

Vérfoltok a járdán, az udvaron – egy tiszalöki család négy tagját – az anyát, 18 és 15 éves lányát, valamint 13 éves fiát – késelte meg egy férfi másfél évvel ezelőtt.

A 32 éves elkövető négy napig bujkált, az anyja házánál fogták el – hangzott el a Duna Televízió Kékfény című műsorában.

Múlt szerdán a Debreceni Ítélőtáblán tartották meg Szentesi Zsolt másodfokú tárgyalását. Első fokon szeptemberben hét évre ítélték. A bíróság szerint hiába támadt késsel négy emberre – köztük két gyermekre –, nem akarta megölni őket, ezért csak testi sértés miatt kellett felelnie.

Ha mégis bizonyítható, hogy a férfi ölni akart, sokkal súlyosabb büntetésre számíthat.

Élettársa lányát teherbe ejtette

A most 34 éves férfi az anya élettársa volt, de titokban a nő középső, akkor 15 éves lányával is viszonyt kezdett.

A nevelt lánya terhes lett,

és amikor ez kiderült, elzavarták a házból a férfit, és feljelentést is tettek ellene.

Tavaly nyáron egy éjszaka visszament a család házához, berúgta az ablakot és bemászott. A férfinál kés volt, az anyát négyszer, a 18 éves lányát pedig hatszor szúrta meg; ő olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban újra kellett éleszteni.

A tettes a 15 éves lányt és a 13 éves fiút is megszúrta dulakodás közben, de az ügyész szerint őket nem akarta megölni. A vádhatóság azért fellebbezett, mert szerintük az anya és a nagyobbik lány ellen elkövetett bűncselekmény nem testi sértés, hanem a sokkal súlyosabban büntetendő emberölés kísérlete.

A késelés után a férfi elmenekült a helyszínről, átúszta a Tiszát, és eltűnt.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellene.

Visszahúzódó volt a támadó

Szentesi Zsolt egy mezőgazdasági felzárkóztató programban dolgozott. Az önkormányzat jegyzője volt a főnöke, aki szemléletesen írta le a férfit. Mező József csendes, zárkózott embernek ismerte meg Szentesit.

Szentesi már az első kihallgatásán bevallotta, hogy ő támadt rá a családra. Később helyszíni szemlére vitték, ahol részletesen elmesélte: kit, mikor, hogyan szúrt meg. Azt viszont nem ismerte el, hogy ölni akart.

Az ügyvédje is arról beszélt a másodfokú tárgyaláson, hogy

csak a volt élettársát akarta megfenyegetni,

amiért eltiltotta tőle 15 éves lányát. A védő szerint a vádlott visszahúzódó személyisége is azt bizonyítja, hogy nem akart gyilkolni, amikor az éjszaka közepén egy késsel a kezében beugrott a ház ablakán.

Finna Csaba védőügyvéd azzal érvelt, hogy a dulakodás során egyszer sem hangzott el a vádlott szájából olyan indulatszó, ami arra utalna, hogy ölési szándékkal ugrott volna be az ablakon. Szentesi Zsolt az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy megbánta, amit tett.

Sokkal súlyosabb ítéletet hozott a bíróság másodfokon

A bíró az ítélethirdetéskor közölte: megváltoztatja az elsőfokú ítéletet. Az anya és 18 éves lánya ellen elkövetett bűncselekményt nem testi sértésként, hanem

emberölés kísérleteként minősítette.

Ebből már sejteni lehetett, hogy a büntetés is változik: a korábban kiszabott héttel szemben 18 év szabadságvesztésre módosította Elek Balázs, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke, az ügy bírája. Ez több mint két és félszer súlyosabb, mint az elsőfokú.

Elek Balázs azzal indokolta a változtatás mértékét, hogy az eredeti vád minden sértettet egy minősítés alá vont.

Tehát a férfi a család mind a négy tagját meg akarta ölni,

csakhogy a 15 éves kisebb lányon és a 13 éves fiún csupán néhány karcolás volt. A bíróság szerint az idősebb lány és az anya élete azonban valóban veszélyben volt.

„Az összes körülmény a súlyosabb minősítés irányába mozdítja a cselekmény minősítését” – hangsúlyozta Elek. A bíró szerint nem a vádlotton múlt, hogy életben maradt az anya és idősebbik lánya, csupán a véletlenen. Ha nem védekeznek a családtatok erejükhöz mérten, egymást segítve, akkor a szakértői vélemények szerint komolyabban is megsérülnek – mondta a bíró.

Az ítélet jogerős, Szentesinek és védőjének nincs lehetősége fellebbezésre.

forrás: Duna Televízió

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem