0.4 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Hét gesztus, amiből tudod, hogy hazudnak neked

Dátum:

Megosztás:

Szeretnéd felismerni, ha hazudnak neked? Figyeld a testbeszéd 7 gesztusát, és könnyedén rájöhetsz, mikor akarnak átverni.

Hét gesztus, amiből tudod, hogy hazudnak neked

1. A száj eltakarása

Ha beszélgetőtársad a száját takargatja vagy folyton a szájához kap, keze elindul a szája felé, de megáll útközben, mintha csak megigazította volna a gallérját vagy nyakláncát, szinte biztos lehetsz benne, hogy hazudik.

Magyarázat: Egyszerű: nem akarjuk kiengedni a nem igaz gondolatokat. Kisgyermekkorban még olyan erős a lelkiismeretünk, hogy ha hazudunk, eltakarjuk szánkat a kezükkel. Felnőttként már bátrabban mondunk valótlant, de a gyerekkori szokás nem múlik el teljesen, nyomokban megmarad. Néha csak néhány ujj van a száj előtt, vagy az összeszorított ököl, de a jelentése ugyanaz. Egyébként van, aki műköhögéssel álcázza a száj eltakarását.

2. Az orr megérintése

Ha partnered az orrához kap beszéd közben, vagy megvakarja, nem mond igazat. Ez a gesztus lehet több apró dörzsölés vagy egyetlen, szinte észrevehetetlenül röpke érintés. A nők általában kisebb mozdulatot tesznek, talán hogy szét ne kenjék a sminkjüket.

Magyarázat: Amikor hazudunk, egy katekolamin nevű vegyület szabadul fel szervezetünkben, melytől megduzzad az orrnyálkahártya. A megemelkedett vérnyomás ingerli az orr idegvégződéseit, ettől áll elő a viszketés, amelyet aztán orrdörgöléssel enyhítünk. Fontos, hogy a mozdulatot a többi gesztussal együtt és az adott kontextusban értelmezzük, elképzelhető például, hogy az illető megfázott vagy szénanátha gyötri.

3. A szem dörzsölése

Ha egy gyerek nem akar látni valamit, egy vagy két kézzel eltakarja a szemét. Ha egy felnőtt nem akar látni, a szemét dörzsöli.

Magyarázat: Ez a gesztus az agy igyekezete, hogy kirekessze a csalást, a kételyt vagy az undorító látványt, illetve hogy ne kelljen a szemébe néznie annak, akinek az illető hazudik. A férfiak általában erőteljesen dörgölik a szemüket, s ha valóban nagy hazugságról van szó, gyakran félre is néznek. A nők inkább többször könnyedén megérintik a szemük alját. A hallgató pillantásának kerülése, a félrenézés náluk is gyakori.

4. A fülmarkolás

Ha férjed megfogja a fülét, elnéz oldalra, és azt mondja: „drágám, jól áll neked ez a ruha”, ennek az ellenkezője igaz. Azzal, hogy párod a fülére vagy a füle köré teszi a kezét, esetleg a fülcimpáját húzogatja, szimbolikusan megpróbálja nem meghallani a rosszat.

Magyarázat: Annak a gyerekkori gesztusnak a felnőtt változata ez, amikor két tenyerünket a fülünkre szorítva próbálunk menekülni a szidás elől. A fülmarkolás további variációi a fül mögötti rész dörgölése, a fülbe helyezett mutatóujj forgatása, a fülcimpa rángatása és az egész fülkagyló behajlítása. Viszont Olaszországban teljesen mást jelez ez a gesztus, mégpedig azt, hogy az illető meleg.

5. Nyakvakarás

Ha beszélgetőpartnered mutatóujjával megvakarja nyakának fülcimpa alatti részét, átlagosan ötször, és ilyeneket mond: „Hát nem is tudom”.

Magyarázat: Ez a gesztus nem kifejezetten a hazugság, inkább a kétely vagy a bizonytalanság jele. Különösen szembeötlő, ha az illető szóbeli megnyilvánulása ellentétes jelentésű, például azt mondja: „Nagyon megértem önt”, de a nyakvakarás leleplezi, hogy erről szó sincs.

6. Gallérhúzgálás

Ismerős a filmbeli jelenet, amikor valakit kérdőre vonnak, s az illető egyből megpróbálja meglazítani a nyakkendőjét? Érzi, szorul a hurok. Felmegy a vérnyomása, kimelegszik, verejtékezni kezd, mert arra gondol, a hallgató rájött a turpisságra.

Magyarázat: Egyes kutatások szerint a hazugság az érzékeny arc- és nyakbőrön csiklandozó, viszkető érzéssel jár, ezért kell megdörzsölni, megvakarni. Ez nemcsak arra ad magyarázatot, miért vakarja a nyakát, aki bizonytalan, hanem arra is, miért húzgálja a gallérját, aki sejti, hazugságon fogták.

7. Ujj a szájban

Ez a gesztus feszült helyzetekben jelentkezik. A kisgyerek az ujját vagy a takaró csücskét veszi a szájába anyja melle helyett, a felnőtt az ujját már csak a szájához teszi, vagy cigarettázik, pipázik, tollat, szemüvegszárat, rágógumit rág.

Magyarázat: Amikor ujjunkat a szánkba vesszük, öntudatlanul azt a biztonságot próbáljuk visszaszerezni, amelyet az anyamell szopásakor éreztünk.

Forrás: Arany gondolatok

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...