Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Hét éve körözött csalót fogott a rendőrség

Hét éve körözött csalót fogott a rendőrség

bilincsben
Forrás: MTI | 2015. 02. 07. 19:28:44

A csaló, aki korábban 240 millió forinttal károsította meg üzletfeleit. Mint kiderült a férfi egy egyházi intézményben bujkált álnéven – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A gyanú szerint Ny. Rudolf egy kft. képviseletében 2004 augusztusában mezőgazdasági terményértékesítési szerződést kötött egy agrárszövetkezettel 10 ezer tonna étkezési búza eladására. A terményfelvásárlási szerződéshez kapcsolódóan a felek egy zálogszerződést is aláírtak, amelyben a gyanúsított arra vállalt kötelezettséget, hogy az értékesíteni kívánt búza értékében járműalkatrészekkel nyújt fedezetet.

Az eladásból befolyó összeget a gyanúsított felvette, majd ismeretlen helyre távozott. A szövetkezet képviselői ekkor érvényesíteni akarták zálogjogukat, azonban kiderült, hogy a zálogként lekötött alkatrészek nem voltak a férfi által képviselt társaság birtokában.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi több értékesítési szerződést is kötött különböző cégekkel, azonban egy esetben sem teljesítette az okiratban foglaltakat, mindezzel pedig 240 millió forintnyi kárt okozott üzletfeleinek. A férfi ellen 2007 decemberében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, ám azóta sem került elő.

Ugyanakkor a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai február 4-én közúti ellenőrzés során igazoltatták a férfit és megállapították, hogy évek óta álnéven élt egy egyházi intézményben. A gyanúsítottat elfogták.

A férfi ellen a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytatja le. A bíróság február 6-án elrendelte előzetes letartóztatását – közölte a rendőrség.

Exit mobile version
Megszakítás