23.2 C
Budapest
2024. május. 11. szombat

Hernádkak bemutatása

Hernádkak község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól kb. 15 kilométerre keletre.

Története

A környék már a honfoglalás előtt is lakott volt, a magyarok pedig már a honfoglaláskor megtelepedtek itt. A tatárjárás során elpusztult, de 1302-ben már zárdája is állt. A zárda romjai ma is láthatóak.

A török hódoltság idején a falu ismét elpusztult. 1750-ben földesura cseheket telepített be.

1950-ig a település Gesztelyhez tartozott, rövid önállóság után Hernádnémetihez került, 1990 óta ismét önálló.

Látnivalók

Református templom
A falusi turizmus kialakításához kedvező feltételeket biztosít a település jó infrastruktúrája, megközelíthetősége. A felkemelyi erdőben lévő pusztatemplom és zárda a tatárjárás, a belegrádi Potoczky-kastély az 1960-as évek végén, a Sisáry-kúria 1993-ban vált használhatatlanná. Az 1938-ban épült református templom az egyházközség fennállásának 200. éves évfordulóján 2002-ben újult meg.

Katolikus templom
A katolikus templom alapkövét 2001. május 1-jén raktuk le. Tornya 21 méter magas, mely a XXI. századba való belépést jelképezi. 2004. július 31-én adták át és szentelték fel. A katolikus templom építését a Templomot Hernádkaknak Alapítvány támogatta.

Honfoglalási emlékoszlop
A honfoglalási emlékoszlopot Szondy Sándor miskolci fafaragó művész készítette, mely oldalnézetből egy imádkozó, álló női alakra emlékeztet.

II. világháborús emlékoszlop
A II. világháborús emlékoszlopot a község lakossága 1990-ben állíttatta fel a 19 elhunyt helyi lakos emlékére.

A Hernád folyó, és a kisebb-nagyobb kavicsbánya-tavak határozzák meg a település karakterét. Lehetőséget biztosítanak horgászatra, vízparti pihenésre és idegenforgalmi fejlesztésekre is. Gyalogos- és kerékpártúrák egyaránt tehetők a közeli lovardához, illetve a felkemeji erdőbe. Ugyancsak könnyen elérhető kirándulóhely a Bükk-hegység, Lillafüred, Miskolctapolca, illetve a tokaji borvidék.
Cím: HernádkakRákóczi F. út 42.
Tel: +36 (46) 582 200
E-mail: [email protected]
Web: http://www.hernadkak.hu/

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem