A médiaszemélyiségről nem az első eset, hogy valótlanságot állítanak. Így történt ez most is. Molnár Anikó azonban nem hagyta szó nélkül a hazugságot, miszerint a család helyett inkább a felnőttfilmeket választotta.

Molnár Anikó közel nem olyan már, mint amikor tapasztalatlanul bekerült a médiába. Idővel megedződött, hozzászokott ahhoz, hogy ha akarja, ha nem, folyamatosan beszélnek róla. Erre még inkább okot adott az, hogy másfél évvel ezelőtt elindította OnlyFans-oldalát. Új vállalkozása nem várt sikert és biztos anyagi hátteret hozott számára, ami szép számmal megnövelte irigyei számát is.

Molnár Anikó
Molnár Anikó reddites pletykák áldozata lett, de ma már csak nevet a hazugságokon, régen igencsak fölment ilyen esetekben a vérnyomása
(Fotó: Nagy Krisztián és Bacsa Péter)

Molnár Anikó szerint a hazugságok befolyásolják a közvéleményt

A minap az Instagram-oldalán 24 órán át elérhető sztorijában mutatta meg azt a cikkrészletet, amit az interneten talált, amelyben olyan dolgot állítottak róla, ami sosem hangzott el a szájából: „Molnár Anikó szerint hülyeség a család, inkább felnőttfilmet forgat”. A modell ma már csak nevetni tud az ilyen eseteken, azonban ahogy azt már megszokhattuk tőle, hangot ad véleményének. Szánakozva a hangjában a Ripost-nak mondta el a véleményét az állítással kapcsolatban.

Mutassanak egy hangfelvételt, vagy bizonyítsák bármi mással, hogy mikor hagyta el ilyen mondat a számat.

Sosem tagadtam, hogy nem akarok és nem is akartam gyereket. 

Ez mióta jelent egyet azzal, hogy a család hülyeség?” – tette fel a kérdést Anikó, aki úgy véli, mindenki élje úgy az életét, ahogy akarja, viszont az ő döntését is hagyják tiszteletben.

Szomorú, hogy itt tart a világ. Fogom a fejem, hogy ilyen ostoba emberek élnek a Földön, és lassan én kérek helyettük elnézést. Az a felháborító, hogy az ilyen hazugságokkal befolyásolják a közvéleményt, egy celeb, sztár vagy híresség megítélését” – fűzte hozzá.

Molnár Anikó
A médiaszemélyiség sosem vágyott az anyaságra, ebből nem is csinált titkot (Fotó: Nagy Krisztián és Bacsa Péter)

„Hamis képet alkotnak rólam”

Anikó korábban már két sajtópert nyert, és ha egyszer úgy igazán elszakad nála a cérna, nem fél újra belevágni. Mint mondja, nem akad már ki semmin, hozzászokott, hogy vadidegenek bántják, támadják, de a hazugságot nem tűri, szánja ezeket az embereket. Viszont sokan abba nem gondolnak bele, hogy van, aki emiatt pszichiátriára kerül, vagy akinek tönkretették az életét.

Rég nem idegesítem föl magam ezeken a dolgokon.

Volt idő, hogy felment a vérnyomásom, de ma már csak röhögni tudok rajta.

Egyszer leülnék a bíróság épületében beszélgetni azzal, aki kiforgatja a szavaimat, és teljes valótlanságot ír rólam. Az ilyen cikkek miatt ítélnek meg engem rosszul. Hamis képet alkotnak rólam, hiszen nem a felnőttfilmezést választottam a gyerekvállalás helyett. Miről beszélünk? Évekkel ezelőtt lenyilatkoztam, hogy nem fogok szülni, mert sosem vágytam az anyaságra” – fejtette ki magabiztosan a véleményét Anikó, aki ma már céltudatosan éli az életét, és senki nem tudja elvenni a jókedvét, még ha esetleg az is a célok között szerepel.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEltűnés miatt keresik Gyócsi Bencét
KövetkezőOlcsó utazás ősszel..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza