17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekHazám, hazám, édes hazám - Orbán Viktor Miniszterelnökünk posztja a trianoni évfordulón...

Hazám, hazám, édes hazám – Orbán Viktor Miniszterelnökünk posztja a trianoni évfordulón – videó

A „Hazám, hazám, édes hazám” kezdetű népdalt dolgozta át a Kossuth-díjas Csík zenekar oly módon, hogy az anyaországban született művészek mellett az elszakított országrészek mindegyikét is egy-egy énekes képviseli a klipben.

Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti összetartozás napja és a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából a dal videoklipjét feltette a közösségi oldalára.

A dalt Szabó Attila hegedűs, gitáros hangszerelte és bővítette ki, annak az elképzelésnek megfelelően, hogy olyan ünnepi kompozíció szülessen, amelyet sok énekes ad majd elő. A művész a Magyar Nemzetnek elmondta: az újabb versszakokat úgy válogatták, hogy az összes elszakított nemzettestet megidézzék. A különböző tájegységeken született népdalszövegek részleteit pedig onnan származó előadók adják elő.

Csík János, az 1988-ban alapított Csík zenekar vezetője, prímása azt mondta, mint minden muzsika esetében, itt is a közönség reakciója, véleménye, szeretete dönt majd. Megjegyezte, hogy a magyar népdalok mindenkor igaz, őszinte emberi gondolatokkal, érzésekkel vannak tele, ezért maradtak fenn generációkon keresztül.

A Marosvásárhelyen született Keresztes Ildikó számára nem volt kérdés, hogy részt vegyen-e a produkcióban. Mint mondta, amikor megkapta a zenei alapot, amelyre rá kellett énekelnie, megmutatta marosvásárhelyi barátainak, és közösen sírtak a dal hallatán.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
infostart / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem