15 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

“Hazai” versenyzőként kötelező a győzelem?!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

2016 augusztus 20-án, szombaton 16 órától újra felbőgnek a motorok a debreceni salakarénában, ahol 41. alkalommal rendezik meg a  Debrecen Nagydíjat!

ifj. Tabaka Józsefet kérdezem a Nagydíj előtt:

HAM_3394

Ismét eljön az augusztus 20.-a, ismét megtelik szurkolókkal és versenyzőkkel a debreceni salakaréna.

De előtte mesélj a 2016-os salakmotoros élményeidről, eredményeidről. Mely országokban népszerűsítetted a magyar salakmotorsportot?
– Idén eddig nagyon jó szezonom van, 2. lettem a horvát – szlovén közös bajnokságban. Egy lengyel liga fordulón is lehetőséget kaptam ahol nyertünk és csapatom egyik legjobbja lettem. Versenyeztem még idén Németországban, Olaszországban, Csehországban.

Az idén milyen újdonsággal szolgáltok a kilátogatóknak?
– Az utánpótláskorú versenyzőink az idei szezonban elkezdtek 500 ccm motorokkal gyakorolni és ők fognak bemutatózni illetve a fiatalabb tehetségeink 125 ccm motorral fogják ugyan ezt csinálni.
Itt el szeretném mondani, hogy a klub továbbra is várja a fiatalok jelentkezését salakmotorozni és a klub adja a motort ingyen és az edzéseken is térítésmentesen vehetnek rész.

HAM_3759

Hány versenyzővel mely országokból számoltok?
– 16 főversenyző és 2 tartalék. Még folynak a tárgyalások a versenyzőkkel de a magyarok mellett lesz lengyel, cseh, lett, szlovén, horvát, ukrán versenyző.

Ebben a mezőnyben miként is szeretnél helyt állni?
– “Hazai” versenyzőként kötelező a győzelem! Szeretnék nyerni, de nagyon nehéz verseny lesz, de mindent bele fogok adni és remélem sikerül felállni a dobogó legmagasabb fokára.

HAM_3411

Partnereim segítségét köszönöm: Debrecen Speedway Se, Tabaka és Társa Kft., Adix-Trade Kft., T-bútor Outlet, Jen-Zo Sport, Pinkmotors,  Carve, Kozma-ép Generál Kft.

– Hajósi Miklós –

 

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Gyógynövények szembetegségekre: ezeket ajánlja a bükki füvesember

Szabó Gyuri bácsit, a bükki füvesembert kérdeztük a szemet erősítő és a szembetegségekre bevált gyógynövényekről. A népgyógyászat a fáradt,...

Panasz a Facebookon: rosszul parkolt a mentőautó – itt az OMSZ válasza

Azt írják, a sofőr úgy járt el, ahogy kell. A Facebookon tette valaki szóvá vizsgálatot követelve és egy fotót...

A Kaukázusi Medvetalp veszélyes, olvasd el az anyuka írását, hogy gyermeke hogyan sérült meg tőle!

Egy kis figyelemfelhívás! Legfőképpen kisgyermekes szülőknek!   Ha kirándulást tervezel a szabadba legyen az akár erdő akár mező vagy bokrosabb...

Egy vétlen tanárnő is meghalt a Borsod megyei tragédiában.. – videó

Ketten meghaltak, amikor egymásnak csapódott két autó Szikszó és Onga között. A TV2 Tények úgy tudja, az egyik sofőr szabálytalanul előzött,...