8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldHavi 1000 eurót kapnak a szomáliai kalózok Németországban!

Havi 1000 eurót kapnak a szomáliai kalózok Németországban!

Köszönik, jól vannak és bár mind az öt kalóz menedékkérelmét visszautasította a német hatóság, eddig mégsem toloncolták ki őket Az is érdekes, hogy miért nem.

A Merkel-kormány újabb, eddig jól titkolt ügye került napvilágra. Történt pedig, hogy még 2012-ben tíz szomáliai kalózt azért ítéltek el, mert két évvel korábban elfoglalták a Taipan nevű német tartályhajót. A legénység szerencséjére egy közelben tartózkodó holland hajóról kommandósok érkeztek és elkapták a kalózokat.

Kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélték őket. Az Alternatíva Németországért (AfD) kérvényt nyújtott be a hamburgi bíróságon azt tudakolva, mi történt velük, hiszen mind a kiskorú, mind a felnőtt kalózokra kiszabott büntetés időtartama lejárt.

Így derült ki, hogy négyen visszatértek Szomáliába, egy Svédországba távozott, öten pedig Németországban nyújtottak be menedékkérelmet. Az egyik kalóz nyilatkozott a Die Weltnek és azt állította,

mind őt, mind a többieket már a börtönben felkeresték a nyitott határokért küzdő szervezetek képviselői és segítséget ajánlottak nekik. Közülük a legidősebb, egy negyvenes éveiben járó, Abdi nevezetű férfi nem tudott megtanulni németül és mind a mai napig egy menekültszállón él.

Elmondta, hogy nagyon zavarja a múltjának felhánytorgatása, mert szerinte csak a kalózt látják benne az emberek annak ellenére, hogy szabadulása óta nem volt dolga a rendőrséggel.Megnősült, van egy kislánya és havonta közel ezer eurót kap a német államtól és még 350 eurót szállástámogatás címen.

„A lányom itt született és itt is nő majd fel” – mondta.

A történetben az a legszebb, hogy bár mind az öt kalóz menedékkérelmét elutasította a német hatóság, eddig mégsem toloncolták ki őket, mert nincsenek hivatalos szomáliai papírjaik és Szomália nem hajlandó ilyet kiállítani számukra.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen még a körülbelül 750 radikális, a német államra veszélyes migráns közül is csak tízet sikerült eddig kitoloncolni a német belügyminisztérium adatai szerint. Hozzájuk képest 5 kalóz már se nem oszt, se nem szoroz.

Forrás: Breibart

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work