6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekHathatott a polgármester lemondása: mégsem épülhet bánya Pilismaróton

Hathatott a polgármester lemondása: mégsem épülhet bánya Pilismaróton

Pedig egyszer már megkapták az engedélyt, a kormányhivatal azonban visszavonta a településre tervezett kavics- és homokbánya környezetvédelmi engedélyét.

A tájékoztató szerint a kormányhivatal a korábban kiadott engedélyhez érkezett észrevételek vizsgálata után megállapította, hogy a tervezett bányanyitás nincs összhangban a község szabályozási tervében és a helyi építési szabályzatban rögzített előírásokkal. A hivatal földhivatali osztálya szerint a tervezett beruházás az átlagnál jobb minőségű termőföldet is érint, olyat, amelynek „más célú hasznosítása nem javasolt”.

A Dunakanyarban fekvő, kétezer lakosú község képviselő-testülete és polgármestere augusztus elején mondott le, indoklása szerit

nem kíván továbbiakban a bányanyitáshoz szükséges településrendezési terv módosításában semmilyen döntést hozni vagy falugyűlést összehívni.

Pilismarót lakói néhány hete tudták meg, hogy a Duna-parti lakóházak szomszédságában, 122 hektáron külszíni sóderbányát nyitna egy vállalkozás, amely az engedélyeket már meg is szerezte a bányatelek kialakítására.

A kitermelés megkezdéséhez a képviselő-testületnek módosítania kellett volna a településrendezési tervet és a helyi építési szabályzatot. A lakók népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító beruházást – ám ezt a helyi választási bizottság elutasította.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem