A negatív gondolatok, érzelmek sorsromboló hatásáról már sokan és sokat írtak, hatalmas munkát végezve ezzel. Nézzük meg újra egy kicsit másként, honnan erednek?
Minden egy irányba mutat, méghozzá a túlélési ösztön irányába. Ez egy ősi és mélyen belénk kódolt komplex védelmi rendszer, amelynek mozgatórugója, szülőanyja a halálfélelem. Lássuk a teljesség igénye nélkül, mi mindenre, jóra és rosszra késztet bennünket, anélkül, hogy ennek igazából tudatában lennénk. Legradikálisabb esetben eléri, hogy minden élő és mozgó teremtményre ellenségként tekintsünk, és ekként is álljunk hozzájuk.
Szervezetünk vegykonyhájában teljes erőből zajlanak azok a biokémiai reakciók, amelyek hatására kiélesedik vészhelyzet-értékelésünk. Feszültté, éberré válunk, figyelmünk kitágul. Ha nem zajlik le ez a folyamat vészhelyzet megjelenésekor, akkor minden valószínűség szerint elszenvedői leszünk valamilyen életveszélyes eseménynek, balesetnek vagy személyünk, testi, lelki, érzelmi valóságunk válik áldozatává egy agresszív történésnek. (Sok betegség eredője is ez.)
A megfelelő helyen, megfelelő időben jelen lévő félelem tehát elsődlegesen egy védelmi rendszer, ami az egyén túlélésével hozzájárul a csoport (családtól a társadalom egészéig) túléléséhez. Ugyanis az egyén léte mind biológiailag, mind mentálisan, mind pszichésen a csoport létezésével és működésével szervesen összefügg és kölcsönhatásban áll. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy egymás nélkül nem lehetséges a túlélés. Hétköznapibb olvasatában a félelem, pld. a házasságtól, vizsgáktól, állatoktól, ideológiáktól – bár ugyanezen az elven alapul – „csak” annyit tesz, hogy el kell hagynom a már ismert területet, a komfortzónámat, és „új” személyként egy más viszonyítási környezetben újból meg kell találnom a helyem a csoportban, új kötelezettségek, új jogok és vállalások kereszttüzében. A traumatérkép segít abban, hogy meglásd mikor érkezik el egy ilyen pillanat, és hogy milyen „fegyvertárral” rendelkezel az új helyzetek kezelésére.
Hogyan vernek gyökeret az ismétlődő helyzetek?
Sikereink titka néha az időszakokban rejlik, néha pedig abban, hogy hogyan tudjuk alkalmazni ösztönös, öröklött és belső tudásunkat. Amint azt már megszoktuk, a TRAUMATÉRKÉP az ismétlődések specialistája. Azt már tudjuk, hogy ismétlődhetnek helyzetek, lelkiállapotok, gondolatminták. Mivel az anyagi világban élünk ezek materializálódnak, azaz kézzelfoghatóan megjelennek az életünkben személyek és történések formájában. Mintha csak a távirányító gombjait nyomogatnánk hol magunkon, hol másokon. (Csak jelzem, annál jobban járunk, minél több gomb van azon a fránya távirányítón!) Tehát egy helyzet úgy ver gyökeret bennünk, hogy észrevétlenül hozzászokunk, aztán pedig már magunk is „behívjuk” életünkbe, alkalmazzuk azt.
Hogy miért? Azért, mert a szervezetünk rögzíti az élményeinket. Hozzákapcsolva érzelmeket, hangulatot, gondolatot, illatokat, fényviszonyokat, hangokat, személyeket és minden egyebet, amit csak rögzíteni lehet. Ugyanis az anyag tapasztalati úton működik. A rögzített impulzusokat pedig a fennállóviszonyoknak megfelelően életet erősítőnek, semlegesnek vagy életet támadónak minősíti, és az adott eseménymintához csatolja. Amint részben vagy egészben ezek az impulzusok felismerhetőek egy más időpontban, bejelzi.
Forrás: Harmonet
