forrás: MTI

Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek (V4: Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) Görögországba, hogy „a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az M1 aktuális csatornának a máltai fővárosban, Vallettában rendezett EU-Afrika-csúcstalálkozó helyszínén.

A visegrádi négyek arról is megállapodtak Máltán, hogy közösen hozzájárulnak azoknak a pénzügyi alapoknak a feltöltéséhez, amelyek a migrációs hullám megfékezéséhez szükségesek – közölte a kormányfő. A visegrádi tagállamok megbeszéléséről tájékoztatva azt is elmondta, hogy decemberben V4-csúcstalálkozó lesz Prágában, a dél-koreai elnök is jelen lesz rajta. A cseh fővárosban emellett megvitatják majd az EU megreformálására vonatkozó brit javaslatokat.

A máltai EU-Afrika-csúcstalálkozóról szólva Orbán Viktor azt mondta: fájdalmas, de be kell ismerni, hogy „néhány görög komphajókapitány a migráció elleni küzdelemben hatékonyabb, mint a 28 (uniós) miniszterelnök többszöri találkozó után”.

bscap00244-1024x576

Szemben azzal, amit az EU-s kormányfők rendszeresen mondanak, vagyis hogy a menekültáramlat nem állítható meg, kiderült: amint a görög hajóskapitányok úgy döntöttek, nem szállítják át a migránsokat a szigetekről a szárazföldre, rögtön megszakadt a migrációs hullám. „Tehát több bizonyítékunk is van a magyar határkerítésen túl arra, hogy az akarat hiányzik ma az unióból, hogy megállítsa ezt az áramlást” – mondta.

A miniszterelnök a szerdai vallettai tanácskozás kockázatos pontjának nevezte, amikor „az egybegyűltek pozitív összefüggésben kezdtek beszélni a migrációról” bizonygatva, hogy a migráció, ha jól menedzselik, rendkívül sok előnyt hoz azoknak az országoknak is, ahonnan eljönnek az emberek, valamint azoknak is, ahová érkeznek.

Jelezte, ő mindezzel nem ért egyet, ennek hangot is adott, szerinte ugyanis a migrációs helyzet ma Európában nem egy győztes-győztes, hanem egy vesztes-vesztes szituáció, vagyis mindenkinek rossz: azok az országok, ahonnan jönnek a migránsok, elveszítik a fizikailag legjobb állapotban lévő, legértékesebb munkát végezni képes embereiket, „mi pedig kapunk egy olyan közösséget a nyakunkba, amelyet képtelenek vagyunk integrálni”.

K__AP201511120281-1024x575A csúcs fő témája az Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezők jelentette migrációs nyomás volt.

Ezért Máltán is próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a migráció ma Európának elsősorban veszélyeket rejt magában.
Orbán Viktor elmondta, csütörtök délután Vallettában a 28 EU-s kormányfő külön is találkozik, és ezen a – szerinte nehéznek ígérkező – megbeszélésen tisztázniuk kell, mit akarnak Törökországtól.

A magyar álláspont úgy szól: „Mi nem akarjuk, hogy az EU úgy üljön le tárgyalni Törökországgal, hogy azt a benyomást kelti, Törökország fogja megmenteni. Úgy nem lehet tárgyalni, hogy a másik fél azt gondolhatja, ő az utolsó reménye az egyik tárgyalófélnek.”

Az EU-nak először ki kell építenie saját védelmi vonalait, „meg kell védeni saját magunkat a törökök nélkül”, és ha ez megvan, utána kell egy ésszerű megállapodás Törökországgal – ismertette javaslatát Orbán Viktor.

Hozzátette, azt végképp nem tartja szerencsésnek, hogy hárommilliárd eurót adnának a törököknek ahelyett, hogy ezt a pénzt inkább Bulgária és Macedónia kapná saját határai megvédésére, „ha már a görögök a saját déli határaikat nem hajlandóak megvédeni”.