Home Életmód Életmód hírek Hatalmas siker az Omega legújabb lemeze – videó

Hatalmas siker az Omega legújabb lemeze – videó

FORRÁS: GRUNDRECORDS / ANDRZEJ GDULA

Három hete jelent meg az Omega Testamentum című lemeze, amelyen újra kiadták a 40 évvel ezelőtt írt, A Látogató című rövid dalt. A dal új verziójához készített, homokanimációs videóklip először az Origón látható.

Az Omega tavasszal tervezte megjelentetni legújabb, Testamentum című albumát, azonban a koronavírus-járvány közbeszólt, ezért eltolták a megjelenést. Így késő ősszel, egész pontosan három héttel ezelőtt jelent meg az album CD-n, és annyit már lehet, tudni, hogy ennyi idő alatt tripla platina lett a lemez, ami 12 ezer eladott példányt jelent. Ezzel a Testamentum már biztosan a 2020-as év legsikeresebb magyar zenei CD-je. Az első tervek szerint 15 ezer példányt adtak volna ki, de látva a rajongók érdeklődését, újabb 15 ezer CD-t tesznek elérhetővé. A lemezeket a MOL-kutakon lehet beszerezni, és december 17-étől újra feltöltik a polcokat, ugyanis sok helyen már elkapkodták az CD-ket.

A Testamentum borítójaFORRÁS: GRUNDRECORDS

Az érdeklődés nem meglepő, hiszen utoljára 14 évvel ezelőtt jelent meg az Omegának stúdióalbuma, az volt a 2006-os Égi jel: Omega. A Testamentum dalai már jó pár éve készülnek, formálódnak, illetve Kóbor János kiválasztott néhány régebbi Omega-dalt is, amik szintén a lemezre kerültek. Ilyen például A Látogató, amely az 1981-es, Omega X: Az arc sorlemezén jött ki. Amúgy a Testamentum-hoz kiválasztott korábbi dalokat Kóbor Jánosék természetesen újra rögzítették, és A Látogató című rövid, de annál tartalmasabb szerzeményhez videóklipet is készítettek. A látványos homokanimációját Papp Norbert készítette.

Az együttes azért választotta ezt a dalt a kliphez, mert leginkább ez képes önmagában összesűríteni a teljes album koncepcióját. Természetesen az sem volt közömbös a választásban, hogy az Omega, Magyarország legrégebben működő zenekara november végén elveszítette alapítóját, Benkő Lászlót, valamint a korábban már kilépett, mégis nagyon meghatározó zeneszerző-basszusgitárosát, Mihály TamástA Látogató pedig a múló időről, az értünk egyszer majd eljövő halálról szól.

A korábbi dalok közül egy olyan is felkerült a Testamentum-ra, amely a maga idejében nem jelenhetett meg a cenzúra miatt. Kóbor János erről korábban azt mondta, „az egyik dal esetében az eredeti, eddig nem publikált dalszöveget használtuk. Ez a 200 évvel az utolsó háború után, ami eredetileg Hangyanép volt, de Sülyi Péter szövegét 1971-ben nem engedte át a cenzúra, így írt egy másikat, ami szintén elég jó lett.”

FORRÁS: GRUNDRECORDS / ANDRZEJ GDULA

Azt egyelőre nem lehet tudni, hol állnak meg a Testamentum CD-s példányszámai, de az már biztos, hogy – a tervek szerint – 2021 első felében megjelenik az album vinyl verziója. A CD teljes anyaga, valamint három ráadás dal kerül majd erre a dupla hanglemezre. Egyébként Kóbor János eredeti ötlete szerint kizárólag vinyl formátumban adták volna ki a Testamentum-ot, de úgy néz ki, jól sült el a CD-s megoldás, és valószínűleg hasonló fogadtatása lesz a valamivel különlegesebb hanglemeznek is.

origo

Hirmagazin.eu

ElőzőNem mondják meg, hol van Müller Cecília..
KövetkezőElhunyt Orbán Viktor nagymamája.. Isten nyugosztalja!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás