Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Hatalmas robbanás történt Budapesten pénteken – sérültek is vannak

Gázrobbanás történt a Kőbányai út 31. szám alatt található régi józsefvárosi piacon.

A BRFK tájékoztatása szerint a robbanás következtében két ember sérült meg, őket a mentők kórházba vitték.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az okozta a tüzet, hogy egy vezetékből ömlő gáz belobbant az egyik csarnoképület 16 négyzetméteres, egykor gázfogadónak használt épületében.

A lángok kismértékben átterjedtek a szomszédos helyiségre is. A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg a munkálatokat, továbbá a társhatóságok és a közműszolgáltatók szakembereinek értesítését kérték.

brfk nyomán

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás