22.8 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Hatalmas összeget fordít Magyarország továbbra is rezsicsökkentésre

Dátum:

Megosztás:

Amint tavaly és idén, jövőre is óriási összeget fordít a magyar költségvetés arra, hogy megvédje a háztartásokat a rezsiköltségek felszökése okozta fájdalmaktól.

A költségek növekedését okozó energiaválság enyhült ugyan, de nincsen vége, ennek ellenére érkezik a nyomás Brüsszelből a családokat védő intézkedések kivezetésére.

A héten kiderült, jövőre is hatalmas összegeket készül fordítani a kormány annak megelőzésére, hogy a rezsiköltségek emelkedése megroppantsa a magyar családokat. Szinte egyidejűleg látott napvilágot az Európai Bizottság ajánlása, hogy Magyarország számolja fel a rezsicsökkentést, amelyet kormánypolitikusok azonnal elutasítottak.

Brüsszel javaslatának végrehajtása minden magyar család számára havi 181 ezer forintos rezsiáremelést jelentene – indokolta a kemény magyar álláspontot Gyürk András, a kormányzó Fidesz európai parlamenti képviselője.

rezsicsökkentés
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

A csütörtöki kormányinfón váratlanul megjelent Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki nem rendszeres résztvevő a kormány sajtótájékoztatóin, és a 2024-es költségvetés tervezetét bemutatva elmondta: a háborús körülmények között készült büdzsé a védelem költségvetése lesz, amelyben „több forrás jut a védelmi kiadásokra, de megmaradnak a családi adókedvezmények és a rezsivédelmi alap forrási is. Megőrizzük a nyugdíjak értékét és a 13. havi nyugdíjat.”

A legfrissebb hírek itt!

A tervezetet a tervek szerint jövő kedden nyújtják be az Országgyűlésnek, de már véleményezte a Költségvetési Tanács, és számos részlete ismertté vált.

Kiadási prioritásai a rezsicsökkentés megőrzése, a honvédelem megerősítése, a családok támogatása, az idős emberek védelme és a közszolgáltatás egyes területein dolgozók fokozottabb megbecsülése – fogalmazott a Költségvetési Tanács.

A rezsiárszint védelméhez hozzájárul, hogy a tervezetben 2024-ben is külön fejezetben jelenik meg a Rezsivédelmi Alap. Előirányzata 1361,2 milliárd forint, mintegy 1218,8 milliárd forinttal kevesebb, mint a 2023. évi módosított előirányzat. A jelentős eltérést az energiaárak 2022-es tetőzése utáni mérséklődése indokolja. A lakossági rezsicsökkentés fenntartásán túl, az alapból a központi költségvetési szervek, az önkormányzatok, továbbá az egyházi és civil intézményfenntartók, valamint az állami tulajdonú társaságok is részesülhetnek – írták.

Idénre a költségvetés 2580 milliárd forintot helyezett a Rezsivédelmi Alapba. Eredetileg csak 670 milliárd forintot szántak erre a célra, csakhogy időközben kitört és nem akar véget érni a háború, az energiaválság nem szűnt, hanem mélyült, miközben Európa energiaellátási bázisát megrendítették az Oroszországra Ukrajna megtámadása miatt kirótt európai uniós szankciók.

Tavaly a földgáz- és áramárak sokszorosukra szöktek fel, és a jelentős energiaimportra szoruló Magyarországon elviselhetetlen terhet rótt volna a családokra, ha a megemelkedett költségeket rájuk hárítják. Óriási terhet hárított el, hogy a tél enyhe volt, és ennek köszönhetően erre az évre jelentősen estek az energiaárak, de ettől még mindig magasak maradtak, és a kormány több menetben is arra kényszerült, hogy hozzányúljon a Rezsivédelmi Alapban tartalékba helyezett forrásokhoz.

A források jelentős része még rendelkezésre áll, azonban az év még hosszú: bizonytalan, hogy alakul a világ energiakereslete, a szomszédban folyó háború nem ért véget, és nem tudni, idén is szerencsésen enyhe lesz-e a tél. A jelenlegi számítások mellett a családokat óvó Rezsivédelmi Alapba jövőre kevesebb kerül, mint a 2023-as előirányzat, de még így is hatalmas összeg, amely a hazai össztermék több mint 2 százalékára rúg.

A szakértő szerint az Európai Bizottság több éve dolgozik a rezsiszabályok leépítésén

Hortay Olivér cáfolta a rezsicsökkentés elleni brüsszeli érveket.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Helyszíni felvételek: így nézett ki a brutális baleset az M5-ösön – videó

Csütörtök hajnalban két autó rohant egymásba az M5-ös autópályán. Az ütközésben egy román sofőr és egy 63 éves...

Az eltévedt kisoroszlán a szabadkai országúton kóborolt..

Kisoroszlánra bukkantak a Szabadka-Csantavér úton az arra utazók, a rendőrséget értesítették az eltévedt állat hollétéről – adta hírül a Magyar Szó. Az...

Esztergomi robbantás: A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította az elhunyt rendőrt

Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst,...

Váratlan döntést hozott Amerika, Zelenszkij megint őrjöngeni fog

Egy amerikai tisztviselő szerint az ATACMS nem lesz része az Ukrajnának szánt amerikai csomagnak, amelyet a pénteki nap...