11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekHatalmas küzdelem volt! így fogták ki az egymázsás óriás harcsát! Gratulálunk!

Hatalmas küzdelem volt! így fogták ki az egymázsás óriás harcsát! Gratulálunk!

Nemesnádudvar – Ünnepelhet a falu, a hazai top 5-ös listára is felkerült az a hatalmas harcsa, amelyet az ünnepek alatt fogtak ki Nemesnádudvaron, a Tőzegtóból. Kovács Zoltán és horgásztársa, Horváth Zsolt a pecaverzumnak mesélt az egy órán át tartó küzdelemről, amelynek végén sikerült a partra emelni a 100,5 kilogrammos óriást.

– Sokkot kaptam, és még mindig bennem is van – ez volt az első mondata Kovács Zoltánnak, amikor a fogásról beszélt. Mint elmondta reggel 7-kor kapott a fél kilós csalikeszegre a hal. – Bevágás után éreztem, hogy elég komoly példányról van szó. Felkelt egyből a társam is. A harcsa egyből a nyílt víz felé tört ki, mi pedig csónakba ültünk – mesélte. Igyekeztek visszatartani, nehogy a bokrok közé ússzon. Mire a hatalmas harcsa partra került, komoly nézőközönség sereglett össze, a jelenlévő horgászok is egybegyűltek, mert ekkora halat bizony még ők sem láttak. Mint kiderült a teljes hossza 258 centi volt.

03 o 100-harcsa3-pecaverzum huA kifogott állat szájába akár egy emberi fej is belefért volna Fotó: pecaverzum hu

A hivatalos országos rekordot harcsából Sasvári Márk tartja, aki egy 109 kilós példányt fogott 2019 októberében Tótszentgyörgyön, a Baranyai kisvizeken.

blikk, pecaverzum

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work