Home Főhírek Belföldi hírek Hatalmas kultúrális siker! Döntött az uniós bírálóbizottság! (Olvasd el és nézd meg!)

Hatalmas kultúrális siker! Döntött az uniós bírálóbizottság! (Olvasd el és nézd meg!)

Döntött az EU bírálóbizottsága arról, hogy Győr, Debrecen és Veszprém pályázatait ajánlja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) projekt döntőjébe. A hét eddigi pályázó közül Székesfehérvár bemutatkozó filmjét és vele együtt a jelentkezését arra hivatkozva utasították el az EU „független nemzetközi szakértői”, hogy: túl sok benne a boldog fehér ember és a kereszt, migránsok pedig egyáltalán nem szerepelnek benne.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be az EKF-pályázat szerdai, Budapesten tartott meghallgatásáról.

A bírálóbizottság munkájával kapcsolatban – mint a delegáció egyik tagja – azt mondta, hogy valójában nem szakértői meghallgatás történt, hanem kizárólag napi politikai kérdésekkel, vádpontokkal illették Székesfehérvárt és a fehérvári delegációt.

A szerdai meghallgatásról szólva dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy amikor bemutatták a Székesfehérvárról szóló, Tele Élettel című promóciós kisfilmet – amit 30 ezer fölötti látogatószámmal a Youtube-on is el lehet érni –, akkor ahhoz  kapcsolódóan az egyik európai uniós szakértő döbbenetes módon azt mondta, hogy:

Ez a fehér keresztény Európa propagandafilmje, mindenki fehér, boldog, és az utcán táncol.”

A polgármester a bizottság által a Székesfehérvárról szóló filmmel összefüggésben megfogalmazott kritikákból felidézte azt is, hogy:

Hiányolták a filmből a szegényeket és a migránsokat, ugyanakkor viszont sokallták a kereszteket, a templomokat, továbbá azt a hozzáállást, hogy erre a város értékként tekint.”

Az egyik bizottsági tag, egy belga politikus pedig azt kifogásolta, hogy a pályázat alapját, identitását a görög, a római és a keresztény-zsidó kultúrkör határozza meg.

Pedig pont ez az értékrendszer adja azt az európai sokszínűséget, ami miatt Európára mi büszkén tekintünk, és ami miatt azt állítom: ez a meghallgatás nem európai stílusú meghallgatás volt. Sem stílusában, sem tartalmában nem arról szólt, amit Európa Kulturális Fővárosának mozgalmaként elindítottak.”

– mondta a polgármester, majd bejelentette: kérni fogja a közgyűlést, hogy utasítsa vissza a meghallgatáson történteket, és közösen tájékoztassák a kormányt a bizottság munkájáról.

Forrás: 888.hu

Képek: MTI Vagyonkezelő Alap. Faludi Imre

ElőzőTrump: „tragédiák idején a nemzet összefog és ez a kötelék erősebb a gyűlöletnél”
KövetkezőMég nem tudni, mi lesz a Donyeckben harcoló magyar zsoldos sorsa…
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás