Pénteken és szombaton tartják a képviselőházi választásokat Csehországban, ahol minden előrejelzés szerint Andrej Babis pártja, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) lehet a győztes. A milliárdos üzletemberből lett politikus visszatérése alapjaiban rajzolhatja át a közép-európai politikai térképet: győzelme erősítheti a V4-ek hangját, Brüsszelben pedig újabb kihívással kellene szembenéznie a háborúpárti erőknek.
A mostani, Petr Fiala vezette kormánykoalíció minden idők legalacsonyabb támogatottságát élvezi 2013 óta – elsősorban a megszorító intézkedések miatt. A választás ezért fordulópont lehet: Babis programja a brüsszeli központosítás elutasítására, a migrációs paktum megakadályozására és a háborús nyomásgyakorlás megszüntetésére épül, írja a Politico.
Az ANO jelenleg 29 százalékon áll a közvélemény-kutatások szerint, ami biztos győzelmet jelenthet, bár az abszolút többséghez koalíciós partnereket is keresnie kell, várhatóan ő lesz az ország következő miniszterelnöke.
A fő vetélytárs – a jelenlegi jobbközép kormánykoalíció, a Spolu (Együtt), amely Fiala Polgári Demokratáiból (ODS), Kereszténydemokratákból (KDU-CSL) és a liberális-konzervatív TOP 09-ből áll – 20 százalékkal lemarad. A jobbközép STAN (Polgármesterek és Függetlenek), a koalíció negyedik tagja, ezúttal önállóan indul, és a közvélemény-kutatások szerint a támogatottságuk körülbelül 11 százalékát éri el.
A liberális Kalózpárt, amely tavaly szeptemberben kilépett a kormánykoalícióból, akár 10 százalékot is szerezhet.
Babis az uniós háborús politika ellen
Csehország az elmúlt években a legelszántabb támogatója volt Ukrajnának az EU-ban, ám Babis világossá tette: nem kívánja fenntartani a drága és kockázatos háborúpárti kurzust. Az ANO vezetője például leállítaná a prágai kezdeményezést, amely milliószám szállít lőszert Kijevnek – szerinte ez NATO-feladat lenne, nem a csehek terhe.
Ezzel Babis közelebb kerülhet az Orbán Viktor által képviselt magyar állásponthoz, amely következetesen a békét és a tárgyalásokat szorgalmazza.
A változás regionális szinten is meghatározó lenne: miközben Szlovákia és Magyarország békepárti politikát képvisel, Ausztria és Lengyelország is figyeli a fordulatot, és a közép-európai patrióta együttműködés megerősödhet.
Brüsszel pánikol
Nem véletlen, hogy Brüsszelből egyre több támadás éri Babist.
A cseh baloldali kormányhoz kötődő külügyminiszter, Jan Lipavsky például „Putyinnak tett ajándéknak” nevezte, ha Babis leállítja a fegyverszállításokat.
A patrióta politikus ugyanakkor visszautasítja a vádakat: szerinte „brutális hazugság”, hogy Oroszország oldalára állna – egyszerűen a cseh nemzeti érdekeket képviseli.
Mi forog kockán?
Andrej Babis szerint „az országnak a legjobb egy egypárti kormány lenne”, amely gyorsan és kompromisszumok nélkül tudná végrehajtani a programját. Erre azonban csak akkor van esély, ha pártja 40 százalék fölé kerül – ellenkező esetben kisebbségi kormány vagy koalíciós kompromisszum jöhet.
Mindez azonban nem változtat a lényeget érintő kérdésen: a választás arról szól, hogy Csehország folytatja-e a háborúpárti brüsszeli politikát, vagy a magyar modellhez hasonlóan a béke és a szuverenitás útjára lép.

