Így most Putyin azt hiszi, a NATO lövette ki a radarokat azért, hogy ne tudják az oroszok bemérni, ha a NATO nuklearis csapást mér Oroszországra!

Ukrajna az elmúlt hetekben több kimagaslóan fontos orosz radarállomásra is csapást mért, ez pedig éppen a legfontosabb szövetségesüknél, az Egyesült Államoknál okozott feszültséget – írja a The Washington Post.

Kijev az elmúlt hetekben két alkalommal is súlyos csapást mért olyan oroszországi célpontokra, amelyekkel Moszkva a ballisztikus rakéták korai előrejelzésére szolgáltak. A lapnak egy, az ügyben érintett amerikai tisztségviselő elmondta, hogy Washington aggodalmát fejezte ki Kijevnek az eset miatt. A károkat szenvedett radarállomásokkal ugyanis az oroszok a Nyugat által kilőtt nukleáris rakétákat is követni tudta korábban, a képesség hiánya pedig könnyen eszkalálhatja a helyzetet.

Ezek az helyek nem vettek részt Oroszország Ukrajna elleni háborújának támogatásában

– mondta el a forrás. Hozzátette, ennek ellenére Moszkva most úgy érezheti, hogy a stratégiai elrettentő képességei kerültek veszélybe, ezzel aláásva a korábbi nukleáris taktikát.

Egy szintén névtelenséget kérő ukrán tisztségviselő is megszólalt, aki szerint viszont nem igazak az amerikai szövetséges állításai, szerinte az oroszok ezeket a radarokat is aktívan használták az ukrajnai frontvonalakon.

SZERINTE MOSZKVA EZEK SEGÍTSÉGÉVEL FIGYELTE A DRÓNOK ÉS RAKÉTÁK HASZNÁLATÁT A CSATATÉREN. A TÁMADÁSOK CÉLJA EGYÉRTELMŰEN AZ VOLT, HOGY EZEKET A KÉPESSÉGEKET MEGGYENGÍTSÉK.

A lap szerint Kijev ezzel a húzással dilemmát okozott Washingtonnak. Miközben a nyugati nagyhatalom Ukrajna legnagyobb támogatója, nem szeretné kockáztatni a kényes stratégiai egyensúlyt az oroszokkal. Attól tartanak, hogy ezekkel a lépésekkel viszont elveszhet az eddigi stabilitás.

Oroszország azt gondolhatná, hogy csökkent az ellene irányuló korai nukleáris tevékenység észlelésének képessége, ami aztán problémává válhat

– mondta az amerikai nyilatkozó. Az Egyesült Államok attól tart, hogy az orosz vezetésben növekszik a félelem, hogy az amerikaiak nukleáris csapásra készülnek a megfigyelési gyengeséget kihasználva. Egyes elemzők ráadásul a célpontok kiválasztását sem tartják túl indokoltnak: ameddig a krasznodari célpontnak valóban lehetett köze az ukrajnai műveletek támogatásához, a Kazahsztán határánál lévő orszki radarállomás viszont a Közel-Keletet és Kínát tartotta szemmel.

Kép

Forrás

#radarállomások#ukránok#usa#monddmegte#miavéleményed#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu