Elnyűhetetlen technika egyszerű, de harmonikus csomagolásban, igényes futóművel és minőségi kidolgozással: az „állólámpás Merci” mércének számított új korában, ma pedig népszerű veterán.
Sokan csak vándordűneként mozgó, szívódízel taxiként ismerték, pedig a hathengeres benzinesekkel igazán élmény az utazás. Kipróbáltunk egy remek állapotú, érdekes színkombinációjú W114-est.
Itt az Origo képgalériája, nézd meg ezt a csodát!
Mivel a hatvanas évek második felére végérvényesen elmúlt a fecskefarkú karosszériák divatja, Paul Bracq, a Mercedes francia vezető formatervezője azzal kezdte az új modell megrajzolását, hogy eltüntette őket, a magas tetővonallal együtt. Laposabb és szögletesebb lett a felépítmény, és a Pagodáéhoz (SL) hasonló állólámpákat, illetve a korábbi limuzinokénál szélesebb hűtőmaszkot tettek rá, utóbbi tetején természetesen kiálló csillaggal. 1968-ban tehát a hathengeres W114-es sorozat váltotta le a korábbi W111 Fecskét, a négyhengeres W115-ösök pedig a W110-esek utódai voltak.
Nemcsak a külső újult meg, hanem alapjaiban friss tervezésű a futómű is: elöl gömbcsuklón függeszkednek a kerékagyak, hátul megjelentek a ferde lengőkarok. Ez jobb menetkomfortot és úttartást hozott, annyira bevált, hogy az összes Mercedesben ilyet használtak egészen az 1980-as évekig.
ÓRIÁSI VOLT A VÁLASZTÉK, MÉG A DRÁGÁBBIK, SORHATOS ÁLLÓLÁMPÁS (W114) INDULÓ MOTORKÍNÁLATA IS HÁROMTAGÚ VOLT
a 2,3-as (M180), a 2,5-ös (M114) és a 2,8-as (M130), aztán 1972-től jött a kvázi negyedik, szintén 2,8 literes, de már dupla vezérműtengelyes M110 kivitel, akár 185 lóerővel.
Kedvezőbb ára miatt sokkal nagyobb számban készült a W115 széria, amelyet a 2,0, 2,2 és 2,3 literes benzines (M115), valamint 2,0, vagy 2,2 (M115), illetve 2,4-es (M116) négyhengeres dízel mozgatott. Legnagyobb motorja a 3,0 literes, öthengeres szívódízel (M117) volt. Négyfokozatú kézi- vagy automataváltóval szerelték az állólámpásokat, minden kivitelt alapáron négy tárcsafék lassított. Sindefingenben szedánok, kupék, és hosszított Pullman limuzinok készültek, de külsős cégek pick-up-ot, kombit, mentőt (a német Binz és Meissen, az angol Crayton, illetve a belga IMA) is építettek.
Nálunk kevesek kiváltsága volt a Kádár-korszakban
A W114/115 páros elnyűhetetlen műszakisága legendássá vált, kellő gondozással minden más korabeli autónál nagyobb futásteljesítményre volt képes, a rekordot egy 1976-os görög taxi tartja, amely igazolhatóan 4,6 millió kilométert futott. 1976-ig közel kétmillió W114-es és 115-ös készült, a Közel-keleten és Afrikában még ma is futnak szép számmal, gyakran taxiként. Otthon és rendszerint a többi a nyugati országban megjelenési évük utolsó számjegye után /8-asoknak, míg Magyarországon állólámpásoknak becézik őket, ma megbecsült veteránok, egyetlen igazi ellenségük a korrózió.
Nálunk a hetvenes években átlagemberek a legtöbbet vagy a BNV-n és elegáns szállodáknál látták, vagy pedig a Balatonnál, nyugatnémet rendszámmal. Magánkézben kevés volt, csak a kiváltságosok juthattak hozzájuk,
DE A SZOCIALISTA VEZETŐK HAMAR MEGTANULTÁK ÉRTÉKELNI KVALITÁSAIT A VOLGÁKHOZ ÉS KELETI TÁRSAIKHOZ KÉPEST,
a pártgarázsokban (például a Kárpát utcában) jó pár sorakozott belőlük. Már a rendszerváltás előtt megjelent jó néhány sokat látott, jellemzően dízel állólámpás a taxidrosztokon, a szögesdrót lebontása után pedig sok érkezett használtan, igaz, az utód 123-as sorozatból még több.