18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségHat évig küzdött gyógyíthatatlan betegségével. Tamási Eszter hitt gyógyulásban, lánya tudta, hogy...

Hat évig küzdött gyógyíthatatlan betegségével. Tamási Eszter hitt gyógyulásban, lánya tudta, hogy ez reménytelen..

Immár 31 éve nincs közöttünk, mégis mindenki tudja, ki volt ő… Tamási Eszter tévébemondó hajdanán a népszerűség olyan csúcsain járt, amilyenről ma csak álmodnak a hírességek.

Tamási Eszter a Magyar Televízió stúdiójában 1973-ban - Fortepan / Urbán TamásTAMÁSI ESZTER A MAGYAR TELEVÍZIÓ STÚDIÓJÁBAN 1973-BAN – FORTEPAN / URBÁN TAMÁS

Laubál Krisztina fiatal lány volt, amikor kiderült az édesanyja betegsége.

Erről Te sem maradhatsz le!

– Anyukámnak egyre gyakrabban fájt a feje, szédülésre panaszkodott. Hiába ment orvoshoz, akkor még itthon nem volt CT, így pontos diagnózist nem tudtak megállapítani. Németországba utaztunk, és egy ottani klinikán mondták ki, hogy agydaganata van. Az anyukám nagyon erős nő volt, próbált előttem uralkodni az érzelmein, miközben elhatározta, hogy harcolni fog. Bár ez a fajta daganat – úgy tudom – még ma sem gyógyítható, anyu hat évig küzdött ellene! Először olyan sikeresen, hogy mindannyian reménykedtünk. Nagyon meg akart gyógyulni, így rengeteget olvasott a betegségéről. Speciális diétát tartott, sokat meditált, kipróbált minden lehetőséget, amit az alternatív gyógymódok kínáltak. A rosszulléteit gyógyszerek segítségével jól tudta kezelni. Aztán sajnos rosszabbodott az állapota, műteni kellett. Az operáció jól sikerült, utána édesanyám másfél évig szinte tünetmentesen élhetett. Egy ideig úgy tűnt, hogy vannak még csodák. Legalábbis az anyukám azt hitte. Nekem viszont az orvosok megmondták, hogy a betegség ki fog újulni, és ő két-három évnél már nem élhet tovább. Nincsenek szavak, amikkel leírhatnám, mit éreztem akkor, hisz anyu őszintén hitt abban, hogy meggyógyult.

Erről Te sem maradhatsz le!

Márciusban újra rosszabbul lett és kórházba került. Minden nap meglátogattam, a lehető legtöbb időt töltöttem vele. Napközben dolgoztam a frissen megnyitott boltunkban, utána pedig rohantam anyuhoz a kórházba. És bár a szüleim akkor már elváltak, az apukám segítségére is maximálisan számíthattam. Bár mondani soha nem mondta, azt hiszem, a végén már ő is tudta, hogy nincs tovább… Kilenc hónapot töltött kórházban, amikor aztán 31 évvel ezelőtt, december 16-án örökre elment. Csak 53 éves volt…

Gyógynövényekkel foglalkozik

Édesanyja betegsége örökre megváltoztatta Krisztina életét. Mivel az anyukája mellett ő is rengeteget tanult az alternatív gyógymódokról, még együtt egy gyógynövényboltot nyitottak. Ma már sikeres importvállalkozás. Ha Tamási Eszter élne, nagyon büszke lenne nem csak a lányára, hanem az egyetemista unokájára is, akit Krisztina az anyukája iránti tiszteletből Eszternek nevezett el.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem