Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Hat éven át kézzel vagy szíjjal is verte élettársa gyermekeit egy férfi

Hat éven át kézzel vagy szíjjal is verte élettársa gyermekeit egy férfi

hirmagazin 2015 06 03 113123
2015. 06. 03
forrás: MTI

Az ügyészség szerint hat éven át rendszeresen bántalmazta két nevelt gyermekét egy hódmezővásárhelyi férfi, esetenként csak több hét alatt meggyógyuló sérüléseket is okozva – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a férfi 2008-tól rendszeresen, havonta legalább egy-két alkalommal kézzel vagy szíjjal verte élettársa előző kapcsolatából született gyermekeit. A rendszeres viták során élettársát is a gyerekek előtt bántalmazta.

2014 áprilisának végén a vádlott derékszíjjal úgy megverte az akkor tízéves gyermeket, hogy a fején, arcán, hátán, kezein és lábain számolatlan sérülése keletkezett, melyek egy részét az öv fém csatja okozta. A sérülések között olyan nagy kiterjedésű izomsérülések is voltak, melyek csak 15-20 nap alatt gyógyultak meg.

Exit mobile version
Megszakítás