A Pentagon nem is titkolja, vagyis ennyi atombomba eltűnését beismeri, lehetséges, hogy tízszer ennyi tűnt el, csak azt nem ismerik be..
Radioaktív szennyezés, véletlen vagy nem engedélyezett kilövés, lopás vagy elvesztés, a lakosság valós vagy lehetséges radioaktív veszélyeztetése – az amerikai haderő ezeket az atomfegyverekkel kapcsolatos incidenseket nevezi Törött Nyílnak, Broken Arrow-nak.
Az amerikai hadügyminisztérium összesen 32 Broken Arrow-esetet ismer el 1950 és 1980 között. Ezek között voltak olyanok, amikor egy bombázóról véletlenül ledobtak egy hidrogénbombát egy amerikai nagyváros közelében, de az is előfordult, hogy egy atombombával felszerelt vadászbombázó a tengerbe esett egy repülőgép-hordozóról. 1980-ban egy ballisztikus rakéta felrobbant a silójában Arkansasban, és a detonáció kilőtte egy mezőre a robbanófejet. Egyik hajmeresztő balesetben sem történt nukleáris reakció, vagyis az atombombák nem robbantak fel. Ugyanakkor aggasztó, hogy ezekben az incidensekben hat atombomba nyomtalanul eltűnt – legalábbis ennyit vall be a Pentagon.
Az első baleset atombombával
1950. február 13-án egy B-36 bombázó, 17 fővel a fedélzetén egy Mark IV. jelű atombombát vitt egy hosszú gyakorló bevetésre, amelyen egy szovjet nagyváros elleni támadást szimuláltak.A BOMBA A NAGASZAKIRA LEDOBOTT FEGYVERHEZ VOLT HASONLÓ,de biztonsági okokból nem szerelték bele a hasadóanyagot tartalmazó kapszulát.
A gépnek majdnem 9 ezer kilométeres utat kellett megtennie Alaszkából, Montanán keresztül San Franciscóig, ott „ledobni a bombát”, majd a texasi Carswell légibázison leszállni.
A bajok nem sokkal a felszállás után kezdődtek. A gép jegesedni kezdett, a plusz súly túlterhelte a hat motort és négy hajtóművet.
HÁROM MOTOR KIGYULLADT, AZ ÓRIÁSGÉP PEDIG NEM TUDTA TARTANI A MAGASSÁGOT.
Harold Barry százados és
A SZEMÉLYZET AZ ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN ARRA KÉSZÜLT, HOGY LEDOBJA AZ ATOMBOMBÁT A CSENDES-ÓCEÁN FELETT. DE AZ ELSŐ GOMBNYOMÁSRA SEMMIT NEM TÖRTÉNT.
Csak másodszorra nyílt ki a bombatér ajtaja, és zuhant ki a bomba. Ezután távirányítással felrobbantották a bombára szerelt hagyományos tölteteket. Ezek szerepe éles helyzetben az lett volna, hogy elindítsák a láncreakciót a bomba nukleáris töltetében.
A gép parancsnoka ezután robotpilótára kapcsolta a bombázót, és a személyzet tagjai kiugrottak a kanadai Princess Royal-sziget fölött. A 17 fős legénységből 12 embert megtaláltak a kanadai mentők. Öt repülő eltűnt, közöttük a fegyverzeti tiszt, Theodore Schreier száados.
Az amerikai légierő a kanadaikkal közösen lázas keresésbe kezdett.
AZ IZGALOM OKA AZ VOLT, HOGY A MAGÁRA HAGYOTT BOMBÁZÓ NYOMTALANUL ELTŰNT, EZÉRT AZ AMERIKAIAK GYANAKODNI KEZDTEK: LEHET, HOGY A SZEMÉLYZET ROSSZUL EMLÉKEZETT, ÉS MÉGSEM DOBTÁK AZ ÓCEÁNBA A BOMBÁT? VAGY VALAMI KÉMTÖRTÉNET NYOMÁRA BUKKANT VOLNA A LÉGIERŐ?
3 év múlva egy olajkutató csapat megtalálta a B-36 bombázó roncsát, 360 kilométerrel távolabb, a Mount Kologet oldalában. A gép ekkora távolságot megtett egyedül, pilóta nélkül – ilyen esetekről részletesen írtunk korábban lapunkban. Az amerikai légierő háromszor próbált meg odaküldeni egy kutatóegységet, de a rossz idő mindannyiszor megakadályozta az expedíciót. Végül 1954-ben eljutott a roncshoz egy amerikai csapat, magához vette a titkos kódkönyveket és minden olyasmit, ami az atombombával volt kapcsolatos.
Egy kanadai kutató, John Clearwater később eljutott a roncshoz, és egy sértetlen bomba-felfüggesztőt talált benne. Szerinte ez azt jelentette, hogy
A LEGÉNYSÉGNEK NEM SIKERÜLT AZ ÓCEÁNBA EJTENI AZ ATOMBOMBÁT
– emlékeznek olvasóink, elsőre biztosan nem sikerült ledobni –, és a fegyverzeti tiszt, Schleicher százados épp ezért a fedélzeten maradhatott, hogy visszavezesse a gépet a kiindulási repülőtérre.
A BOMBA SORSÁRÓL BIZONYOSAT AZÓTA SEM TUDNI.Sem a kanadaiak, sem az amerikaiak nem bukkantak a nyomára. Így tehát már a legelső Broken Arrow-eset egy olyan incidens volt, amelyben az érintett atomfegyver nyomtalanul eltűnt.
Mi baj történhet egy hidrogénbombával?
IGAZÁN SEMMI, LEGFELJEBB AZ EMBER VÉLETLENÜL LEDOBJA EGY NAGYVÁROSRA.
Pontosan ez az abszurd és ijesztő eset történt 1957. május 22-én, az új-mexikói Albuquerque-ben. Egy B-36 bombázó repült el a város felett, a fedélzetén egy Mark 17. jelzésű, 20 tonna súlyú hidrogénbombával.
EZ TÍZ MEGATONNÁS HATÓEREJŰ VOLT, AMI A HIROSIMAI ATOMFEGYVER KÖZEL ÖTSZÁZSZOROSÁNAK (!) FELEL MEG.
Richard Meyer alezredes, a pilóta így írta le az eseményeket:
Valaki felkiáltott, hogy bomba kioldva (bombs away). Ebben a pillanatban a gépünk ugrott felfelé 300 métert, ahogy megszabadult a 20 tonnás súlytól. Én csak azt tudtam mondani, hogy ó, b… meg!
George Houston rádiós azt mondta, ez tipikusan olyan eset, ami utólag vicces, de amikor történik, rettenetesen ijesztő.
Az egész azért történt, mert egy ostoba szabály miatt a szerencsétlen navigátornak minden egyes fel- és leszálláskor gyakorlatilag fel kellett másznia a hidrogénbombára, egy biztosítótüske ki- és behelyezésére. Épp leszálláshoz készülődtünk, úgyhogy Bob Carp hadnagy ott küzdött a bombán, amikor erős turbulenciába kerültünk. A fickó megragadta az első keze ügyébe kerülő tárgyat – a bombakioldó kart. A bomba erre ráesett a gép hasán levő ajtóra, leszakította és azzal együtt kizuhant a gépből. Szörnyű és félelmetes volt, hogy ledobtuk a hidrogénbombánkat. Először azt hittük, hogy vele együtt ledobtuk a hadnagyot is.
A navigátor egyszer csak kimászott a bombatérből. A legénység tagjai szerint ember olyan falfehér, mint ő, még sosem volt a világtörténelem. Azt mondogatta:
„NEM NYÚLTAM SEMMIHEZ, NEM ÉN VOLTAM.
„Jack Resen elektronikai hadviselési tiszt ezt annyira mulatságosnak találta, hogy hatalmas nevetésben tört ki.
A bomba pontosan 518 méter magasságból zuhant le.
ATOMROBBANÁS NEM TÖRTÉNT, MERT A HASADÓANYAGOT A BOMBÁZÓ EGY MÁSIK RÉSZÉBEN TÁROLTÁK, ÉS NEM SZERELTÉK BELE A BOMBÁBA.
A nem nukleáris robbanóanyag viszont felrobbant, amikor a bomba becsapódott. A detonáció egy 4 méter mély és 8 méter átmérőjű krátert vájt a sivatag homokjába, Albuquerque külvárosában, egy farmon. Az abszurd baleset abban is különös volt, hogy Amerika máig legpusztítóbb atomfegyvere egy szerencsétlen tehénre esett. Ő volt a hidrogénbomba egyetlen áldozata.
Amikor egyetlen hajszál választotta el a világot egy hidrogénbomba felrobbanásától
Az 1960-as és 70-es években
A STRATÉGIAI LÉGIPARANCSNOKSÁG (STRATEGIC AIR COMMAND, SAC) A NAP MINDEN PERCÉBEN TÖBB, ÉLES ATOMFEGYVERREL FELSZERELT BOMBÁZÓT TARTOTT A LEVEGŐBEN, A SZOVJETUNIÓHOZ VISZONYLAG KÖZELI PONTOKON, HOGY HA A SZOVJETEK TÁMADÁSRA KÉSZÜLNÉNEK, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MEGELŐZŐ CSAPÁST MÉRHESSEN.
Ezeken a gépeken már nem külön tárolták a bombát és a hasadóanyagot, hanem összeszerelve, ledobásra készen szállították őket. Az egyik éles őrjáratozási forma fedőneve Chrome Dome volt.
1961. január 24-én a SAC egy B-52 bombázója őrjáratozó repülést hajtott végre amerikai terület felett.
KÉT, EGYENKÉNT 24 MEGATONNA EREJŰ, ÉLES HIDROGÉNBOMBÁT HORDOZOTT.
A B-52 épp éjfélkor csatlakozott egy tankerhez, hogy üzemanyagot vegyen fel a levegőben. Ekkor a tartálygép személyzete észrevette, hogy a bombázó jobb szárnyából folyik a kerozin. Az irányítás utasította Walter Tulloch őrnagyot, a bombázó parancsnokát, hogy fogyassza ki az üzemanyagát egy kényszerleszálláshoz, majd térjen vissza a bázisára.
A repülőtér megközelítése közben azonban a gép egyre több hibát produkált, és 3 ezer méter magasságban szó szerint darabokra szakadt. A nyolcfős személyzetből öten tudtak katapultálni, illetve kiugrani. Adam Mattocks hadnagy máig az egyetlen, aki vészhelyzetben, katapultülés hiányában a tetőnyíláson át tudott elhagyni egy B-52 bombázót. A gép közben kettétört, a bombatér ajtaja is kinyílt és
A KÉT HIDROGÉNBOMBA KIESETT A GÉPBŐL AZ ÉSZAK-KAROLINAI GOLDSBORO VÁROS TÉRSÉGÉBEN.
Az egyik robbanóeszköz a későbbi jelentés szerint 1100 km per óra sebességgel csapódott a földbe. A vezérsíkját 6 méter mélyen találták meg egy hét keresés után, de a többi része egyes vélemények szerint akár 60 méter mélyen is a talajba fúródhatott. A légierő, amit tudott, kiemelt a földből, de a fegyver teljes eltávolítása máig nem történt meg. A kormány megvásárolta a földterület tulajdonjogát, ahol a kutatást megtiltották, de a földművelést engedélyezték. Azóta is minden évben megmérik a sugárzást a környéken, mert a bomba legnagyobb része azóta is ott van.
A másiknak kinyílt a fékezőernyője, ami aztán beleakadt egy fába, így a bomba szinte nem is sérült meg. Könnyen meg is találták és elszállították. De a kettő közül ez a második, a sértetlen hidrogénbomba volt az, amely halálra rémítette a légierő kutatócsapatát és az atomtudósokat.
AZ UGYANIS, HOGY KINYÍLT A FÉKEZŐERNYŐJE, AZT JELENTETTE, HOGY BEINDULT AZ ÉLESÍTÉSI FOLYAMAT.
Vagyis az emberiség történetének legpusztítóbb fegyvere, amelyet éles járőrözésen, bevetésre készen vitt magával egy repülőgép, élesítette önmagát és megkezdte a felkészülést arra, amire tervezték: az atomrobbanásra.
Ralph Lapp, a Manhattan Project, az első amerikai atombomba kifejlesztéséért felelős csoport tagja, azt írta az esetről, hogy
A Védelmi Minisztérium szerencsére bonyolult eszközöket fejlesztett ki és szigorú szabályokat alkotott azért, hogy ne történhessen véletlen robbanás. Ennél az esetnél a hat beépített robbanásvédelmi rendszernek egy bizonyos sorrendben kellett volna kikapcsolódnia láncreakcióhoz. A hatból öt védelmi rendszer már lekapcsolt, de az utolsó megakadályozta a robbanást.
Parker Jones, a Sandia Nemzeti Laboratórium, a vezető atomfegyverzeti kutatóintézet nukleáris biztonságért felelős vezetője így kommentálta Dr. Lapp írását:
Nem igaz, hogy nagyon bonyolult lenne az atombombák beépített védelme. Épp az a baj, hogy olyan egyszerűek, mint a faék. Az sem igaz, hogy hat beépített védelmi rendszert volt a bombában – csak négy volt, és ebből három már kikapcsolt. Annyi igaz, hogy egyetlen kapcsoló állta útját a termonukleáris robbanásnak.
A szakértők egyetértettek abban, hogy a bombázó darabokra törésekor érhette nagyfeszültségű áram a bomba beépített elektromos és elektronikus védelmét, hogy az kiütötte a biztonsági kapcsolók legnagyobb részét.
Robert MacNamara védelmi miniszter ezt mondta a balesetről:
Pusztán a véletlenen múlt, hogy két vezeték nem adta át egymásnak az áramot. Csak ennyi akadályozta meg a katasztrófát.
A tengerben kellett megkeresni az utolsó atombombát
1966 január 17-én egy, a Chrome Dome-ban résztvevő másik B-52 egy délelőtti légi tankoláskor a megszokottnál nagyobb sebességgel közelítette meg a KC-135 utántöltő gépet Spanyolország Földközi-tengeri partvidéke felett.
Egy kicsit gyorsan jöttünk, ez igaz, de a szokásos eljárás az, hogy ha a boom operátor, aki az utántöltést végzi, nem tartja biztonságosnak a megközelítést, kiadja az „elszakadni” utasítást. Ilyenkor a tankergép felfelé, a bombázó lefelé kormányoz és eltávolodnak egymástól. Ez itt nem történt meg, mi pedig nem érzékeltünk semmi veszélyt, úgyhogy folytattam a közelítést. Hirtelen elszabadult a pokol,mondta Larry Messinger őrnagy, a pilóta.
AZ ÜTKÖZÉSBEN A TANKERGÉP KIGYULLADT ÉS FELROBBANT, A NÉGYFŐS SZEMÉLYZETE MEGHALT. A BOMBÁZÓ IS SÚLYOS SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT, ÉS GYAKORLATILAG DARABOKRA TÖRT A LEVEGŐBEN.
Hét utasa közül ötnek sikerült katapultálnia, de az egyikük ejtőernyője nem nyílt ki. Ketten a megsérült felső fedélzeten ültek, az ő üléseik rakétái nem indultak be. A túlélőket spanyol halászok mentették ki a tengerből.
A NÉGY, EGYENKÉNT 1,5 MEGATONNÁS, A HIROSIMAINÁL 70-SZER NAGYOBB, B28 JELŰ BOMBA KIZUHANT A BOMBATÉRBŐL. HÁROM A SZÁRAZFÖLDRE ESETT, KÖZÜLÜK KETTŐNEK FELROBBANTAK A HAGYOMÁNYOS TÖLTETEI. EMIATT RADIOAKTÍV SZENNYEZÉS ÉRTE A TERÜLETET. A HARMADIK EGY FOLYÓMEDERBEN LANDOLT ÉS NEM SÉRÜLT MEG. A NEGYEDIK A TENGERBE ZUHANT.
Ez volt a második eset, hogy az Egyesült Államok atomfegyvert ejtett szövetséges országra – az elsó Kanadában történt, ahogy cikkünk elején olvashatják –, de először kellett egy másik kontinensen kutatni az eltűnt tömegpusztító fegyverek után. Johnson elnököt reggelizés közben tájékoztatták a Broken Arrow-balesetről.
Mindent tegyenek meg a bombák előkerítéséréért. Semmi más nem fontos,
mondta az elnök a védelmi miniszternek.
Johnsonnak igaza volt. Európa területén, viszonylag
KÖZEL A VARSÓI SZERZŐDÉSHEZ FÉLŐ VOLT, HOGY A SZOVJETEK ELŐBB BUKKANNAK RÁ A BOMBÁKRA, MINT AZ AMERIKAIAK.
Több száz amerikai katona és spanyol rendőr kereste a robbanóeszközöket a parton, és az USA hatalmas szerencséjére hármat 24 órán belül megtaláltak. A negyedik viszont reménytelennek tűnt.
A légierő csak öt nap múlva, január 22-én ismerte be, hogy egyedül képtelen megkeresni a bombát a tengerben. Ekkor a haditengerészethez fordultak, az pedig Dr. John Craven segítségét kérte, aki a titkos haditengerészeti programok vezető tudósa volt. Róla a K-129 szovjet tengeralattjáró kiemeléséről szóló cikkünkben írtunk.
Craven egy Thomas Bayes nevű, XVIII. századi angol statisztikus az inverz valószínűségekről szóló elméletét használta fel a bomba megkereséséhez.
A Bayes-analízis, a statisztikai következtetések módszere szerint alakította ki a kutatási területet, és azt állította, hogy ha ezeket a hálókat a különböző valószínűségi faktorok szisztematikus frissítésével módszeresen végigkutatják, megtalálják a negyedik atombombát. (A szerző itt bocsánatot kér a matematikus olvasóktól az előbbi egyszerűsítésért.)
A BOMBAKERESŐ CSOPORTOSÍTÁSBA 26 HAJÓT, TENGERALATTJÁRÓT ÉS MÉLYTENGERI KUTATÓESZKÖZT OSZTOTTAK BE,
sőt, a művelet parancsnoka, Willard Searle kapitány, az amerikai flotta tengeri mentési szakértője, azokat a hajókat is igénybe vette, amelyek a Földközi-tenger felé tartottak, vagy onnan hajóztak hazafelé. Így szerezte meg a Forrestal repülőgép-hordozót is, amely a csoportosítás ökle volt: az anyahajó gépei feladata volt elriasztani bárkit, akit közelről érdekelt volna a kutatás.
150 képzett búvár is a helyszínre érkezett. A sekély, kb. 30 méter, part menti vizekben sűrített levegővel, 60 méteren pedig gázkeverékkel dolgoztak. A 100 méter alatti mélységekbe technikai búvárok illetve szaturációs búvárok, régebbi kifejezéssel nehézbúvárok merültek. Végigkutatták a Craven szerint lehetséges területeket, de sokáig nem találták meg a bombát, pedig még egy szemtanú is segítette őket.
A SPANYOL FRANCISCO SIMÓ ORTS, EGY HELYI HALÁSZ, ÁLLÍTOTTA, HOGY LÁTTA, AMINT AZ ATOMBOMBA A TENGERBE ZUHAN, ÉS A HELYET IS PONTOSAN MEGADTA – LEGALÁBBIS SZERINTE PONTOSAN.
Végül Cravennek lett igaza. 80 nap elteltével, március 17-én a DSV Alvin, egy különleges kutató-tengeralattjáró közel 800 méteres mélységben rábukkant a bombára.
MEGRAGADTA EGY ROBOTKARJÁVAL, ÉS ELINDULT VELE FELFELÉ, DE A FELSZÍN KÖZELÉBEN A BOMBA KICSÚSZOTT A KARBÓL ÉS VISSZAESETT A TENGERBE.
A kutatásban részt vevők óriási csalódottságot éreztek, sok tiszt megőszült a stressztől, hiszen hiába rögzítették a koordinátákat a legpontosabb navigációs berendezésekkel, a bomba újra eltűnt.
Egészen április 2-áig tartott ez a frusztrált időszak, amikor
AZ ALVIN ÚJRA MEGTALÁLTA AZ ATOMBOMBÁT.
Öt nappal később a CURV nevű robot megpróbált köteleket erősíteni a bomba testére, de beleakadt a fékezőernyőbe. Searle kapitány azt a döntés hozta, hogy a két összeakadt eszközt együtt kell felemelni.
Az amerikaiaknak ezúttal szerencséjük volt. 30 méteres mélységig felemelték a CURV-öt, amelyről ott lógott az atombomba, és a búvároknak sikerült biztonságos rögzíteni a robbanószerkezetet. A véletlenül tengerbe ejtett atombombát végül a USS Cascade nevű hajó vitte vissza az Egyesült Államokba.
A súlyos atombaleset különös története itt nem ért véget. Simó Orts halász, aki
IDŐKÖZBEN A PACO DE LE BOMBA, AZAZ A BOMBA FERI BECENEVET KAPTA A HELYIEKTŐL, ÉS A KÖRNYÉK ELSŐ NEMZETKÖZI CELEBJE LETT,
a New York-i bíróságon bejelentette az igényét a jutalomra. Craven doktor, a haditengerészet és a CIA vezető tudósa így írta le Bomba Feri keresetét:
Kétségtelen, hogy a tengerészeti jogban létezik a salvage award, a roncs megtalálásáért járó jutalom intézménye. A díj jellemzően a megtalált hajó vagy eszköz értékének 1-2 százaléka. A Palomaresnél megtalált eszköz azonban egy termonukleáris bomba volt, amelyet a védelmi miniszter a sajtóban 20 milliárd dollár értékűnek nyilvánított. Érezhetjük ennek a súlyát, hiszen 1 százalék itt 20 millió dollárt jelent.
Úgy tudni, hogy a légierő peren kívül végül megegyezett Bomba Ferivel, aki évekkel később arra panaszkodott spanyol lapoknak, hogy átverték, és sosem kapta meg a pénzt.
A négy véletlenül ledobott atombomba hatása ma is jelen van a térségben, és a két ország közötti politikai kapcsolatokban.
AZ AMERIKAI KORMÁNY 1400 TONNA, PLUTÓNIUMMAL SZENNYEZETT TALAJT SZÁLLÍTTATOTT EL AZ USA-BA, ÉS SOK HELYI PARADICSOMFARMER FÖLDJÉT VÁSÁROLTA MEG KÁRTÉRÍTÉSKÉPPEN. A PARTVIDÉK EGY RÉSZE AZONBAN MA IS SZENNYEZETT.
A Wikileaks-iratok nyilvánosságra hozatalakor kiderült, hogy az Egyesült Államok évente 300 ezer dollárt fizetett a spanyol kormánynak a palomaresi lakosság egészségügyi monitorozásáért. A környéken ma is több tengerparti szakasz zárt terület.
A bombakutatás feszült napjai szerepeltek a Férfibecsület c. filmben, amelyben Cuba Gooding Jr. játszotta az amerikai haditengerészet első fekete bőrű búvárját.
Véletlenül kilőtte a robbanófejet egy amerikai rakéta
1980. szeptember 18-án egy amerikai ballisztikus rakéta kilőtte a megatonnás kategóriába tartozó robbanófejét. Maga a rakéta nem indult útjára a Szovjetunió ellen, de a pusztító fegyverzete elhagyta a rakétasilót és egy közeli mezőn landolt.
Ez a súlyos atombaleset az Arkansas állambeli Damascusban azért történt, mert a rutin karbantartását végrehajtó szerelők egyike, David Powell nyomatékkulcs helyett egyszerű csavarkulccsal dolgozott. A 4 kilós eszköz kiesett a kezéből, és lezuhant 7 emelet magas siló legaljára. A fémszerszám visszapattant, de olyan szerencsétlenül, hogy eltalálta a rakéta nagy nyomás alatt levő oldalfalát és lyukat ütött rajta.
A szerelők a Little Rock légibázisról kértek segítséget, ahonnan hamar meg is érkezett a mentőcsapat. De hiába dolgoztak kétségbeesetten nyolc és fél órán át a lyuk befoltozásán és a folyékony rakéta-üzemanyag semlegesítésén, a rakéta felrobbant. Két ember meghalt. A detonáció az atom-robbanófejet kilőtte a silóból, és az eltűnt az éjszakában.
A robbanófejet másnap megtalálták. A Pentagon tagadta, hogy Arkansas állam lakossága és a kormányzó, Bill Clinton veszélyben lett volna. Robert Kenner filmrendező, aki a Command and Control c. dokumentumfilmet készítette az amerikai atomfegyver-balesetekről, azt mondja, hogy a szakértők szerint a robbanófej majdnem felrobbant.
Erről készítettem interjút egy olyan mérnökkel, aki tagja volt a rakéta tervezőcsapatának. Megkérdeztem, volt-e esélye annak, hogy a robbanófejben megindul a láncreakció. Be sem tudtam fejezni a kérdést – közbevágott és azt mondta, persze, simán felrobbanhatott volna. És akkor Arkansas államnak annyi.
David Powell szerelő annyira szégyellte magát az eset miatt, hogy 30 évig nem merte említeni az ügyet a családjának. Az anyja a dokumentfilm bemutatóján tudta meg, hogy a fia hibázott, és hogy emiatt majdnem elpusztult az állam lakossága.
Számomra az volt az ijesztő ennek a filmnek az elkészítésében, hogy Harold Brown volt védelmi miniszter kamerába mondta: ez nem egyedi eset volt. Számtalan ilyen baleset történt, szinte minden nap volt egy olyan hajmeresztő incidens, amelyben százezrek halhattak volna meg,
nyilatkozta a rendező.
origo nyomán
