6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációHasznált laptopot egy új helyett?

Használt laptopot egy új helyett?

Egy elhúzódni látszó, gazdaságilag nehéz időszak közepén vagyunk, így e fenti kérdés nem is lehetne aktuálisabb. Számtalan hazai kis- és középvállalkozás állította le beruházásait egyik napról a másikra a járvány miatt, azonban van, amit nem érdemes halogatni, mert később csak nehezebb lesz. Ilyen például az informatikai fejlesztés.

A fejlesztés létjogosultsága

Talán nem is olyan nehéz elképzelni a következő helyzetet: reggel csörög a vekker, kinyomjuk, a kelleténél egy hangyányival tovább alszunk és az utolsó pillanatban eszmélünk rá, bizony egy home office-os meetinggel kezdődik a napunk. Már a járvány kezdete óta engedélyezték nálunk az otthoni távmunkát, azonban ennek egyik kiemelten fontos feltétele, hogy minden meetingen, értekezleten kötelezően “jelen kell lennünk”. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, hogyha időben bejelentkezünk a virtuális csevegőszobába.

Felpattanunk az ágyból, bekapcsoljuk a régi, kissé poros, céges laptopot. Közben készítünk egy kávét, arcot és fogat mosunk, felveszünk egy a cégkultúrába illő felső ruházatot – természetesen alul szigorúan marad a pizsama, amolyan híradós módra.

Néhány perc elteltével visszaülünk a gép elé, mely azzal fogad, hogy a közel 10 perc alatt még mindig nem tudott teljesen bekapcsolni. Ezen a ponton felülünk a frusztráció szellemvasútjára, ugyanis hiába kapcsol be a gép, vagy a wifire nem hajlandó felkapcsolni (esetleg a legjobbkor le-leszakad), vagy éppen a megosztott képernyőn mutatjuk be, milyen “szélsebesen” is indul be nálunk az Excel 2013.

Aki a fenti helyzetet már próbálta, és bizonyosan jópáran vagyunk így ezzel, az saját bőrén tapasztalhatta, miért is fontos az informatikai fejlesztés, azaz egy új laptop a munkához.

De biztosan új laptopra van szükségünk?

Használt laptopok vásárlása esetén az ár gyakran 40-60%-kal is alacsonyabb, ugyanakkor ez semmiképpen nem megy a minőség rovására. A Technimax szakemberei a más cégek által többnyire nem technikai okokból leselejtezett készülékeket átveszik, kitisztítják, fertőtlenítik, a hibás készülékeket kijavítják, alkatrészeiket szükség esetén szintén kicserélik – így komplett nagy generált végeznek el a laptopokon.

Emiatt garanciát is tudnak vállalni az itt vásárolt készülékekre, így bátran vásárolhatunk tőlük egy olyan eszközt a használt laptopok közül, amelyikkel a fenti eset bizonyosan nem fordul elő, miközben anyagilag is megengedhetjük magunknak.

A fotó forrása:

Elnur / Shutterstock.com /

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem