Háromnapos EU-csúcs kezdődik Brüsszelben

Dátum:

Háromnapos csúcsértekezlet kezdődik szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak a megszokott keretek között, elsősorban az Egyesült Királyság kilépéséről (Brexit), a belső biztonságról és a migrációról – ezután kerül sor a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozóra 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.

A szerdai nyitónap a Brexitről fog szólni, ugyanis az eredeti tervek szerint most kellene megkötni a megállapodást a brit kiválás feltételeiről, de ez elemzők szerint valószínűleg nem fog sikerülni. A bennmaradó tagországok vezetőinek munkavacsorájára meghívták a brit kormányfőt, akivel megvitatják a problémás kérdéseket, ezután huszonhetes körben folytatódik az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével. Csütörtök reggel az uniós vezetők először az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd az EU soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja fog tájékoztatni a korábbi döntések végrehajtásának állásáról.

A munkaülésen főként a migrációval és a belső biztonsággal, külügyekkel foglalkoznak majd. Erős üzenetet akarnak küldeni az embercsempészek elleni küzdelemről, a külső határok védelméről, a migrációs származási és tranzitállamokkal való együttműködésről. Elsősorban a közelmúltbeli orosz lépésekre reagálva a résztvevők emellett a kiberbiztonság erősítéséről és a vegyi fegyverek használatának visszaszorítását szolgáló új szankciókról is egyeztetnek. Ezután informális eurócsúcs következik, amelynek fő témája a gazdasági és monetáris unió további elmélyítése.

Este megtartják az ASEM-csúcs nyitóünnepségét, amelyet gálavacsora követ. Pénteken a résztvevők az Európa és Ázsia közötti együttműködés megerősítéséről egyeztetnek. Az ülés margóján az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodást ír alá Szingapúrral. Végezetül pedig csúcsértekezletet tartanak az EU és Dél-Korea, illetve az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) között.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Elnézést kért Orbán Viktortól az amerikai sztárelemző, rosszul ítélte meg Magyarországot és a kormányfőt

„Tévedtem, amit erkölcsi kötelességem beismerni” – fogalmazott George Friedman amerikai...

A kíméletlen – megtörtént események alapján – videó

Egy fiatal angol bokszolót pitiáner drogügyletek miatt Thaiföld legkeményebb...

Május 17-e az internet világnapja, azonban Magyarországon május 18-án ünnepeljük – képek, videó

Az internet világnapját május 17-én ünneplik, és ez az...

„Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik

Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása,...
Megszakítás