20.1 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Hárommilliárdot érhet a trükközés! A baloldali politikusok „kiokoskodták” ezt a szép summát! .. – Szólj hozzá!

Dátum:

Megosztás:

Csereberék és trükközések után a baloldal hárommilliárd forinttal többet kaphat annak ellenére, hogy jóval kevesebb képviselőjük van, mint az előző ciklusban

– hívta fel a figyelmet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Mindeközben Kiszelly Zoltán lapunknak arról beszélt, hogy nem várható konstruktivitás a baloldaltól, amelynek már csak a legszűkebb pártelitje jutott be a parlamentbe.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ugyanakkor mivel sosem a magyar érdeket, hanem a globalista álláspontot képviseli, a baloldal szubkultúrává fog zsugorodni.

„Csereberék és trükközések után hat (!) baloldali frakció alakult az új Országgyűlésben” – írta tegnap közösségi oldalán Kocsi Máté. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: „mindössze 34 százalékos eredményt értek el a közös listával, jóval kevesebb képviselőjük van, mint az előző ciklusban, mégis több frakciójuk lesz, emiatt pedig hárommilliárd forinttal többet kaphatnak”.

– Ezért trükköztek ezek ennyit – summázott Kocsis Máté.

Ismert: különböző háttéralkuknak, titkos egyezményeknek köszönhetően a DK-nak tizenöt, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek tíz, a Párbeszédnek hat, az LMP-nek pedig öt képviselője lett az új Országgyűlésben, noha egy listán indultak. Az LMP-nek például Gyurcsányék adták oda Dobrev Klára mandátumát, hogy a zöldpárt önálló frakciót alakíthasson.

– Gyurcsány Ferenc azért vonult ki elsőként az eskütétel után, hogy a baloldali kemény magnak megmutassa: ő a valódi ellenfél, aki fizikai távolságot tart a kormánytól 

– ezt már Kiszelly Zoltán mondta lapunknak az Országgyűlés hétfői, alakuló ülésén történtekről, amelyen a DK elnökét a Momentum és a Párbeszéd is követte. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója hangsúlyozta: nem tudni, hogy összehangolt akcióról volt-e szó, az viszont biztos, hogy a baloldal súlyos veresége után a bukott miniszterelnök arra biztatta az ellenzéket, hogy „legyetek ti is Gyurcsányok”. Szerinte a Jobbik kivételesen azért maradhatott ki az akcióból, mert Jakab Pétert már mindenki összeköti Gyurcsány Ferenccel, ami miatt a párt elveszítette támogatóinak felét.

– Ha Jakab is kivonult volna, az csak erre erősített volna rá. Márpedig a Jobbik hétvégén tisztújító kongresszust tart, ahol a jelenlegi elnöknek kihívója is akadt, aki vélhetően ezért pihenteti kicsit a Gyurcsánnyal való kapcsolatát. Ha Jakab Péter megőrzi a székét, legközelebb már ő is ki fog vonulni 

– mondta Kiszelly Zoltán. Felvetésünkre, hogy a Fidesz negyedik kétharmados győzelme után a baloldal változtat-e kudarcos, akár az emberek érdekeivel is szembe helyezkedő botránypolitizálásán, a politológus egyértelműen nemmel válaszolt.

– Nem várható konstruktivitás a baloldaltól, amelynek ráadásul már csak a legszűkebb pártelitje jutott be a parlamentbe, akiket bántás nélkül nevezhetünk B kategórás politikusoknak. Nem várható tőlük más, mint eddig, azaz az erőszakos verbalitás és a különböző produkciós versenyek, a krumpliszsáktól kezdve a telefon arcba nyomásig. Ennek viszont az lesz a vége, hogy a baloldal szubkultúrává válik – fogalmazott Kiszelly Zoltán. Szerinte ennek már most is egyértelmű jele, hogy a jobboldal  jelentősen megerősödött Budapest peremkerületeiben, a Havanna-lakótelep és Soroksár jelentős része a Fideszre szavazott. – Ha ez így megy tovább még négy évig, akkor 2026-ben ezeken a helyeken is veszítenek – mondta a politológus.

Szerinte az is a szubkultúrává váláshoz vezet, hogy a baloldal sosem a magyar érdeket, hanem a globalista álláspontot képviseli, amerikai tanácsadókra, a nemzetközi balliberális médiára hallgat. 

– Korábban a migrációs válság idején láthattuk ezt tőlük, legutóbb pedig a háború támogatásának a kérdésében. – A baloldal témái életidegenek a magyar valóságtól, az elmúlt tizenkét évben ezért nem sikerült semmiféle alternatívát kínálniuk Magyarországnak – mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...