hirmagazin_2015-09-06_102830
Forrás: hirado
Sok éves kitartó próbálkozás után a Boldog Salkaházi Sára nevét viselő intézményben több mint kétszáz magyar gyermek tanulhat anyanyelvén. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsora összeállítást készített az iskolaalapítás történetéről és jelentőségéről.

Szlovákiában sok helyen a magyar szülők is szlovák iskolába íratják a gyerekeit úgy gondolva, hogy azzal majd jobban boldogul a későbbiekben.

Szepsi (Moldava nad Bodvou), 2010. november 6. A szlovákiai Szepsi látképe a Horská (Hegyi) utca felől, 2010. november 6-án. A város mintegy tízezer fős lakosságának közel fele magyar anyanyelvű. MTI Fotó: Komka Péter

Kassa megye alelnöke, Zakariás István még Szepsi polgármestereként kezdte el az iskola szervezését. Abban bízik, az iskola olyan garanciát nyúlt oktatásban és morálban, amely biztosítja majd a gyerekek jövőjét. Fontosnak tartja a keresztény nevelést és a magyarság, az identitás megtartását.
Kossuth Rádió, Vasárnapi újság

Az egyházi iskola létrehozása Szepsiben nem volt könnyű feladat. Nagy István iskolaigazgató a műsorban elmondta: három éve szervezik a megnyitását. A szülők fejezték ki igényüket, hogy szeretnének magyar nyelvű, egyházi iskolát Szepsiben.

Az állami iskolából, ahol hatszáz diák tanult, idén 190 gyereket írattak át az egyház iskolába. Erre a tanévre 210 kérelem érkezett a három intézménybe: egy óvodáscsoportot indítanak, az alapiskolában elsőtől kilencedik osztályig, a gimnáziumban pedig három osztályban kezdik meg az oktatást.

Nagy István hozzátette: az iskolában felekezeti hovatartozásának megfelelően mindenki megtalálja majd a számítását, és mindenképpen ökumenikus szellemiséget szeretnének megvalósítani az intézményben.

Mihályi Molnár László, a szepsi katolikus egyházközség egyházi tanácsának elnöke elmondta: voltak már korábbi kezdeményezések, de azoknak anyagi, szervezési, adminisztratív és személyi akadályai voltak, majd Gábor Bertalan esperes szorgalmazta az iskola létrejöttét. Megalakult a Salkaházi Sára Alapítvány, amely elindította a tulajdonjog megszerzését, és a püspökség is támogatta a kezdeményezést, hiszen ez az egyházmegye első magyar tannyelvű katolikus iskolája.

Az önálló iskolaépület felépítését a Jövőért Alapítvány finanszírozza majd, amelyet a magyar állam jelentős összeggel támogat. A tervek és a helyszín már biztosítottak, és a pénz is rendelkezésre áll, tette hozzá Mihályi Molnár László.

Pásztor Zoltán, a kassai főegyházmegye püspöki helynöke úgy véli, a szepsiek jó példát mutattak az iskola megnyitásával, bár nem a példa híján nincs több ilyen iskola. A Kassa megyében élő magyar közösségek nem bíznak abban, hogy fenn tudnak tartani egy ilyen intézményt.

Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu