14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekHárom vidéki kastélyát is eladná a fővárosi önkormányzat

Három vidéki kastélyát is eladná a fővárosi önkormányzat

A patinás épületek mindegyike műemléki védettség alatt áll, ami évek óta nehezítheti hasznosításukat.

Összesen 1,45 milliárd forint kikiáltási áron hirdettek meg három ingatlant a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) weboldalán – írja a napi.hu, amely bemutat egy vevőre váró budapesti villát is.

Mindenki ezt olvassa most!

Az egyik, egyelőre ár nélkül meghirdetett, felújításra szoruló műemléki kastélyépület a Fejér megyei Tordason áll, az összközműves ingatlan részét képezi 33 702 négyzetméter erdő és 20 443 négyzetméter kastélykert. A hatalmas angolpark fáinak egy részét még 1945 után kivágták, a kert megmaradt része parkként, illetve erdőként funkcionál.

Az épület 2006 óta üresen áll, a fővárosi vagyonkezelő 2007-ben, majd 2008 júliusában eladásra hirdette meg, mindkét esetben 281,63 milliós nettó vételáron, de egyszer sem jelentkezett érte senki. 2017-ben megpróbálták hosszú távú bérletbe kiadni, de az sem járt sikerrel.

A kastély elődjének építtetője 1692-ben a tordasi kálozi Sajnovics Mátyás volt. 1875. november 29-én Dreher Antal vette meg az uradalmat, és építette át. A II. világháború után sportközpont is volt, az 1950-es években az Aranycsapat edzőtáborát alakították ki benne, 1958-tól volt a Fővárosi Tanács szociális otthona egészen 2006-ig

Mindenki ezt olvassa most!

A Balatonboglárhoz közeli Szőlősgyörök központjában 17 473 négyzetméter kiemelt botanikai értékekkel bíró telekterületen álló, jelenleg zárva tartó Jankovich-kastély induló ára a pályázati felhívás szerint nettó 327 millió forint. A zömében klasszicista stílusjegyeket viselő kastély, a parkjában álló kápolna, és különösen a természeti védelem alatt álló kastélypark képviselik az ingatlan páratlan értékét. A kastély és a kápolna 1949 óta műemléki védettségű, a rendszerváltás előtt kormányüdülő volt, aztán Kastély Hotel néven szálloda működött benne egészen 2014-ig.

Ezt a kastélyt szintén hiába próbálták már többször értékesíteni, a legutolsó, 2018-2019-es kikiáltási ár 437,8 millió forint volt.

A Balatonmáriafürdőtől pár kilométerre délre fekvő Kéthely külterületén lévő kastélyát ugyancsak eladná a BFVK. A volt Hunyady-kastély induló ára nettó 223 millió forint. A „szociális otthon” megjelölésű, műemlék ingatlan 116,583 hektáros területen áll, tartozik hozzá a csaknem 3700 négyzetméteres kastély, amelynek kétharmada leégett 1986-ban a felújítási munkák közben.

Az épület nyugati szárnya 1760-ban, a főrésze és a keleti szárnya pedig 1912-től 1920-ig épült. A kastély a második világháború idején sebesültkórházként működött, majd gabonaraktár és istálló is volt, majd elmegyógyintézetnek használták, akkor 300 beteget kezeltek itt. Az 1986-os tűz után nem zárták be, 120 beteggel tovább üzemelt az ellátóhely egészen 1993-ig, akkor a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában szociális otthon lett. Végül 2006-ban zárt be teljesen, azóta üresen áll.

Mindenki ezt olvassa most!

Hiába a kastélyok, egy budai villa a legértékesebb

A meghirdetett műemlékek közül a legtöbb pénzt egy budai lakóház-udvar megjelölési ingatlan eladásából reméli. A pályázati felhívás szerint 900 millió forint az induló ára annak a II. kerületi műemlék védelem alatt álló ingatlannak, amely Budapesten a Budakeszi út 57. szám alatt található.

A villát Tőry Emil építész 1898 körül tervezte saját maga számára, historizáló stílusban. Az egykori villában sokáig a Fővárosi Önkormányzat Gyermekvédelmi Ügyosztályának intézménye működött, ahol a fiatal felnőtteknek biztosítottak otthont, képzéseket. Többször próbálták meg hasznosítani, de mostanra üresen áll, többször is megpróbálták értékesíteni 2012 óta.

A Nyitókép illusztráció, Hirmagazin.eu

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work