Három sértetlen Tigrist rejt a Balaton: a harckocsikat a második világháború végén a visszavonuló német katonák süllyesztették a tóba, miután azokban elfogyott az üzemanyag

– közölte az MTI-vel a balatonlellei búvárkör vezetője korábban.

Hogy mi az igazság? A mai napig nem tudni biztosan. A legenda azonban él, ha valaki maga akar meggyőződni az igazságról, annak a Balaton jege alá kell kukkantania, mivel csak ilyenkor ülepszik le annyira a víz, hogy (mint a tengerben) méterekre ellátni… A jégbe szakadt (süllyesztett) tank monstrumokról azonban mindmáig nem készült semmilyen publikált felvétel.

„A szemtanúk elmondása szerint 1945 márciusában a befagyott Balatonra hajtott három Tigris, s a német katonák otthagyták, hogy visszavonuló társaikkal tarthassanak. A Tigrisekben elfogyott az üzemanyag, fölrobbantani nem akarták őket, ezért, hogy ne kerüljön a közeledő szovjet csapatok kezére a három harckocsi, a megsemmisítésnek ezt a módját választották. A jég elolvadt, a Tigrisek pedig a tó mélyére süllyedtek” – tájékozttatta az MTI-t Bruckner János.

Még azt is elmondta: a víz alá merülve maga is megtapogatta a német harckocsikat, amelyek úgy belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyok és az ágyúcsövek látszanak ki belőle. Lőszer nem maradhatott a tankokban, üzemanyag is csak kevés, így a környezetre nem veszélyesek a tó alján pihenő Tigrisek magyarázta a búvár. Más kérdés hogy a mélyen az iszapba ágyazódott 50 tonnás szörnyek kiemelése eleve szinte lehetetlennek ígérkezik. Feltehetőleg alkatrészenként, a víz alatt szétszedve sem lehetne a felszínre hozni a tankokat. Az MTI annak idején azért kereste meg a balatoni repülőroncs-kiemelések nyomán ismertté vált Bruckner Jánost „Tigris-ügyben”, mert a sajtóban több alkalommal is híradás jelent meg arról, hogy a déli partok melletti víz német harckocsit rejt. „Nem egyet, és nem a déli parton” – homályosította fel az érdeklődőket a lellei búvárkör vezetője, de hogy pontosan hol pihenhet a tóban a három Tigris, a balatoni amatőr „kincsvadászat” veszélyei miatt nem kívánta elárulni.

Bruckner János egyébként három repülőgép és két repülőmotor kiemelésében vett részt akkoriban. „Múzeumot szeretnék létrehozni, amely a második világháború Balaton környéki harcainak állítana emléket” – vázolta elképzeléseit mintegy évtizede. A második világháború során a Balaton fölött lelőtt mintegy negyven amerikai, angol, orosz, német és magyar repülőgépnek eddig körülbelül a felét szedték ki. A továbbiak kiemelését a pénzhiány nehezítette 2003 novemberében, és azóta is. Három évvel később ugyanő kibökte: A Tihanyi-félszigethez közel a tóban Tigrisek nyugszanak. Ekkor már, korábbi állításával ellentétben azt nyilatkozta, a roncsok veszélyesek a Balatonra. Meglehet így kívánt pénzhez jutni a roncskutatás folytatásához.

„A mostrumok azonban nem éppen veszélytelenek. Ugyanis, a Tigris 1, társa a Királytigris és a T2 komoly lőszerarzenállal felszerelt. Ezek idővel instabillá válnak, elkezdenek „izzadni”, és akár fel is robbanhatnak, és a környezetet is szennyezik. Arról nem is beszélve, hogy az üzemanyaguk is a vízbe kerül” – nyilatkozta ekkor az extrem.hu-nak.

„Volt olyan merülésem, amikor szó szerint a Tigrisen álltam, és észleltem, hogy szivárgott belőle az olaj. Persze, ezek a gépek az idő múlásával rohadnak a víz alatt, ami azért nem kockázatmentes. De, inkább nem bocsátkoznék feltételezésekbe, hogy ez milyen következményekkel járhat”.

Az azóta eltelt években a nyilvánosság megfeledkezett a Balaton Tigriseiről, hogy a mélyben közben mi zajlik, ha egyáltalán van mi körül zajlania, nem tudni. Történelmi ismereteink szerint is sok tigris tanyázott a környéken 1945 telén és az 1945 márciusában ezen a területen zajló páncéloscsatában is szép számmal vettek részt és bizony az is igaz, hogy elfogyott az üzemanyaguk, de hogy a Balatonba veszejtették volna őket a szovjetek elől, még kézzelfoghatóan senki nem bizonyította, és ha már itt járunk, még arról is szóltak a hírek, hogy két példány a Balatonboglár mögötti lápban keresendő.

Ép állapotban úgy másfél millió euró az áruk.

Hirmagazin.eu

ElőzőEmberkereskedőket fogtak el rendőreink – videó
KövetkezőFókuszban a gazdaság erősítése, a bérek és a foglalkoztatás növelése
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza