6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegségHárom orvos is elutasította: nagymamája karjai közt halt meg a féléves kislány

Három orvos is elutasította: nagymamája karjai közt halt meg a féléves kislány

Az ügy­ben két orvos ellen is el­já­rás in­dult, az egyi­kü­ket fel­men­tet­ték, a má­si­kuk pénz­bír­sá­got ka­pott, most újra kell tár­gyalni az ügyü­ket.

Újra kell tárgyalni annak a két egri orvosnak az ügyét, akik egy féléves kislány halálért lehetnek felelősek. Egy tarnabodi kislányhoz hívták ki az ügyeletes orvost, aki nem ment ki, így szülei negyven kilométert utaztak éjjel, hogy bevigyék a gyereket a sürgősségire. Onnan a gyerekosztályra küldték őket, de nem volt beutalójuk, ezért nem fogadták a beteg féléves csecsemőt.

Három orvos is elutasította: nagymamája karjai közt halt meg a féléves kislány

A kislányt végül a városi gyermekügyeleten vizsgálták meg, de onnan is hazaküldték. Másnap romlott az állapota, és az ügyeletről beutalták a kórházba, a kislány szervezete azonban feladta a küzdelmet, és a baba nagymamája karjai közt meghalt.

Az eset 3 éve történt,  áprilisban első fokon az ügyeletvezetőt 600.000 forint pénzbírságra ítélték, a másik orvost pedig felmentették. A vád szerint nem vették komolyan a kislány tüneteit. Másodfokon az Egri Járásbíróságot arra kötelezték, hogy új eljárást folytasson le, mivel az első fok döntése nem volt alapos – írja az Index.

A kislány édesapja azt mondta az RTL riporterének, hogy az újabb tárgyalások az egész családot megviselik. 

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work