Home Főhírek Belföldi hírek Három lépcsőben fizet a Klik

Három lépcsőben fizet a Klik

forrás: Magyar Idők

Három ütemben fizeti ki a tartozásait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – értesült a Magyar Idők.

A lap szerint az első, 8,6 milliárdos összegből közel 90 ezer számlát már rendezett a szervezet.

Három lépcsőben fizet a Klik
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár (b) beszél, mellette Pölöskei Gáborné a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke (k) és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a köznevelési kerekasztal harmadik ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A lap úgy tudja, a második körbe tartozó, február végén nyilvántartott és lejárt határidejű tartozásokra ezen a héten elutalják a pénzt a tankerületeknek, amelyek március 18-ig kiegyenlítik a számlákat.

Az első két körben elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál nyilvántartott adósságot, a harmadik lépcsőben pedig az összes, még fennmaradó tartozását rendezi a szervezet március végéig.

Ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi helyzet, a Klik új vezetése átvilágítja a gazdálkodási, beszerzési folyamatokat és a belső szabályzatokat.

 

Exit mobile version
Megszakítás