Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Három holttestet találtak egy szegedi lakásban – mutatjuk a döbbenetes részleteket

Három holttestet találtak egy szegedi lakásban – mutatjuk a döbbenetes részleteket

Ennek a társasháznak a legfelső emeletén lakott az idős házaspár a lányukkal együtt, mutatja Palásti Csaba. Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

Szerda délután Szeged egyik lakótelepi részén az egyik lakásban a rendőrök holtan találtak egy családot. A szomszédok hívták ki őket, mivel már egy hete nem látták az idős házaspárt és a velük élő lányukat. Az egyik szomszéd most megrázó részleteket árut el a tragédiáról.

Szegeden a Makkoserdő utcában, egy harmadik emeleti lakásban lakott egy idős házaspár, a 40 éves lányukkal. A családot a szomszédok alig látták ki-be menni házból. A 85 éve férfi csak három-négy naponta mozdult ki otthonról, akkor is csak azért, hogy levigye a szemetet. A család még bevásárolni sem járt, az ételt egy közeli kisboltból rendelték. 

A családot egy, a közelben lakó férfi ismerte. Palásti Csaba elmondta, hogy sokszor járt az egyik barátjához, aki ugyanabban a társasházban lakott, mint az idős házaspár. 

Az idős nő mindig zárkózott volt és nehezen mozgott. Csak ritkán jött ki a lakásból, viszont amikor ezt megtette, akkor kereste a szomszédai társaságát

– meséli, majd hozzáteszi, az idős asszonyon látszott, hogy magányos, ezért ha valakit meglátott a lépcsőházban, akkor azonnal odalépett hozzá beszélgetni.

Ennek a társasháznak a legfelső emeletén lakott az idős házaspár a lányukkal együtt, mutatja Palásti Csaba.
Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

Viktória, a család szomszédja elmondta, hogy 

mindhármuknak súlyos csontsorvadása volt, ezért alig tudtak mozogni, így emiatt nem mozdultak ki sosem otthonról.

 Ráadásul a koronavírus járvány óta féltek a betegségektől, ezért még a barátaikkal sem érintkeztek. 

Olyannyira bezárkóztak, hogy azok a szomszédok, akik négy éve laknak a házban, az idős asszonyt és a lányát egyszer sem látták.

– mondja.

Palásti Csaba úgy tudja, hogy egy héttel ezelőtt a házaspár 40 éves lánya a súlyos betegsége miatt meghalt. A 80 éves szülei pedig nem tudták feldolgozni lányuk elvesztését, ezért öngyilkosok lettek

Miután a szomszédok már egy hete nem látták az idős férfit, hogy levinné a szemetet, kedden kihívták a rendőrséget. A rendőrök aznap mikor a helyszínre értek, bekopogtak a családhoz, de nem nyitott ajtót senki. Azonban akkor még úgy vélték, hogy  a család épp nem volt otthon.

Viktória és Csaba döbbenetes részletek árut el a család életéről és az öngyilkosságukról.
Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István

Ezért szerdán újból kimentek a házhoz, de mivel akkor sem nyitottak ajtót, a tűzoltókat hívták segítségül, akik az egyik erkélyre felmászva betörték a lakás ablakát. 
Bent megtalálták a három holttestet

Az anya és lánya a hálószobában az ágyban feküdt, betakarva. Az apa pedig felakasztotta magát.

Viktória még csütörtök délután is érezte a lépcsőházban azt a bűz, ami a lakásból áradt. Azt mondja a család lakása melletti szomszéd két kutyája vasárnap már gyanúsan szagolt a házaspár ajtaját, de akkor még egyáltalán nem sejtették, hogy bármi is történt. 

Felfoghatatlan! Nem tudom azt a képet kiverni a fejemből, ahogy hozták ki őket fekete zsákokban. Ma éjjel ezzel is álmodtam. 

– meséli a nő

Emiatt többen azt tervezik, hogy elköltöznek a társasházból, ugyanis nem tudnak együtt élni azzal a tudattal, hogy egy hétig több holttest is volt az egyik lakásban. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Forrás

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás