Home Tudástár Természetvédelem, élőlények védelme Hármas együttműködés jött létre a Tisza hulladékmentesítéséért

Hármas együttműködés jött létre a Tisza hulladékmentesítéséért

Piac & Profit

Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe

– jelentette ki a témában tartott keddi sajtóeseményen az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója.

Láng István elmondta: a tavaszi árhullámokat követően eddig nem látott mennyiségű, becslések szerint 8000 tonnát meghaladó kommunális és növényi eredetű hulladék torlódott össze a Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán. Az uszadékmező felülete eléri a 17 ezer négyzetmétert és közvetlenül a duzzasztómű előtt a vastagsága a 3 métert is meghaladja – tette hozzá.

Jelezte: mivel ez a mennyiség közel duplája a korábbi évek legjelentősebb szennyezéseinek, az OVF soron kívül fejlesztette a vízlépcső téli kikötőjében kialakított rakodóteret és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) munkatársai napi 12 órában úszó-rakodó munkagéppel egy 200 tonnás uszályra termelik ki a hulladékot.

Ugyanakkor aláhúzta: hosszabb távon mindez csak „tüneti kezelés”, emellett a probléma tartós felszámolásához a közeljövőben újabb lokalizációs pontokat kell találni a folyó felsőbb szakaszain, folytatni kell az egyeztetéseket a román és ukrán vízügyi szakmával, de végső soron a Tisza-völgy lakosságának felelős gondolkodására van szükség.

Ebben fontos mérföldkő az OVF, a PET Kupa civil környezetvédelmi program és a The Coca-Cola Foundation, azaz a Coca-Cola globális alapítványa együttműködésével megvalósult összefogás, mely a Tisza hatékonyabb és eredményesebb hulladékmentesítését segíti – közölte.

Hankó Gergely, a PET Kupa szakmai vezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője az eseményen arról beszélt: hat éve indult kezdeményesésük eddigi mérlege 85 hajó, 38 tonna összegyűjtött hulladék, 50 szennyezett terület megtisztítása mintegy 1400 önkéntes bevonásával.

Az együttműködés kapcsán céljuk a következő években megduplázni a kitermelt hulladék mennyiségét és tevékenységüket a mellékfolyókra is kiterjeszteni. Az összegyűjtött műanyagok szelektálásában és újrahasznosításában történő közreműködés mellett pedig ezekből innovatív termékek előállítását is tervezik – tájékoztatott.

Kerekes Péter, a Coca-Cola Company magyarországi igazgatója az eseményen kiemelte: a vállalat 78 millió forintot szán a Hulladékmentes Tisza program támogatására. Szándékaik szerint ez a segítség lehetővé teszi, hogy a PET-kupákon két év alatt legalább 80 tonna hulladékot sikerüljön begyűjteni és újrahasznosítani. Az anyagi vállaláson túl pedig a cég munkatársait is bevonja a projektbe, ők önkéntesként csatlakozhatnak annak megvalósításához – jegyezte meg.

Hirmagazin.eu

ElőzőLemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról Martin Selmayr
KövetkezőTöbb mint negyven fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás