Véget ért a labdarúgó OTP Bank Liga, az NB I 2017–2018-as idénye. Az első félidő csak Balmazújvárosban hozott nagy izgalmakat, aztán minden más pályán is potyogtak a gólok.
Harmadik let az Újpest, Lanzafame a gólkirály, kiesett a Balmazújváros és a Vasas. A Bp. Honvéd indulhat az Európa-ligában a lila-fehérek mellett.
Diósgyőr–Videoton 0-0
Marko Nikolics, a bajnok Videoton edzője gyakorlatilag a második csapatot küldi pályára Diósgyőrben, a kiesés ellen menekülő hazaiak ellen, Negóval, Pátkaival és az idősebbik Scsepovics fivérrel megerősítve: Tujvel – Bolla, Tóth B., Mocsi, Tamás K. – Réti – Nego, Pátkai – Kovács I. – E. Hadzic, Sz. Scsepovics. Tujvel, Bolla és Mocsi korábban nem szerepelt az idényben, statisztikailag ezzel a meccsel lesznek bajnokok. Mocsi Attila a Vidi első, a kétezres években született játékosa az NB I-ben.
Balmazújváros–Ferencváros 0-0
Thomas Doll is pihenteti néhány kulcsjátékosát, a Holczer – Lovrencsics, Leandro, Batik, Pedroso – Nagy D., Szpirovszki, Böle, Georgijevics – Varga R., Paintsil tizenegy kezdett.
Bp. Honvéd–Vasas 0-0
Kispesten erősen kezdett a Honvéd, de még nincs gól. A Vasasnak is támadnia kell, nem bízhat mindent a szerencsére. A pillantnyi állás a tabella alján: 8. Mezőkövesd 38, 9. Haladás 36, 10. Balmazújáros 36, 11. Vasas 35, 12. Diósgyőr 34. Az utolsó kettő esik ki.
Balmazújváros–Ferencváros 0-1
Tamás László leterítette Nagy Dominikot, akit ápoltak, majd nyakmerevítőt kapott, a mentő vitte el. Egy perccel később a zöld-fehérek megszerezték a vezetést, Leandro lövése után a Horváth kapusról kijövő labda Tamásról a saját kapujába pattant. Mindez azt jelenti, hogy most a Vasas mögé csúszott a Balmazújváros, s ezzel kieső helyen áll.
Balmazújváros–Ferencváros 0-2
Hajnal Tamás passzával Böle Lukács kiugrott, s növelte a vendégek előnyét.
Balmazújváros–Ferencváros 1-2
Még nem szállt el az újonc minden reménye, Batarelo szépített. Vajda szabadrúgása után Holczer a kapufára ütötte a labdát, de Batarelo a hálóba fejelt. A többi pályán még nincs gól.
Balmazújváros–Ferencváros 2-2
Eddig csak Balmazújvárosban esett gól, de ott négy is. Kiegyenlített a hazai csapat, Nemanja Andrics szólója utána Bacsana Arabuli lőtt közelről a kapuba. Így most a Balmazújváros visszaelőzte a Vasast, az utolsó három sorrendje: 10. Balmazújváros 36, 11. Vasas 35, 12. Diósgyőr 34.
Balmazújváros–Ferencváros 2-3
A Balmazújváros nem bír – saját magával. Újra vezet a Ferencváros, Horváth Ferenc csapata újra kiesőhelyre csúszott vissza, miután Uzomáról a saját kapujába került a labda. Ha most érne véget a bajnokság, a Vasas megmenekülne.
Félidő
A hat mérkőzésből csak a balmazújvárosin esett gól, ezért csak egy, de nagyon lényegesen változás van a tabellán az első játékrészek vége után. A Vasas helyet cserélt a Balmazújvárossal, bennmaradó helyen áll.
Bp. Honvéd–Vasas 1-0
Újabb fordulat: Eppel Márton, az előző idény gólkirálya bevete a Vasas kapuját. Lanzafame beadása után közelről szép gólt lőtt. Így most a Bp. Honvéd a harmadik, a Vasas pedig megint lecsúszot a Balmazúkjváros mögé.
Újpest–Debreceni VSC 1-0
Novothny Soma góljával a lilák vezetést szereztek a DVSC ellen. Ezzel visszavették a harmadik helyet, a negyedik Honvéd is kupainduló, a DVSC az ötödik. Legalábbis jelen állás szerint.
Újpest–Debrecen 2-0
Egyre közelebb a bajnoki bronz a kupagyőztes számára: Nwobodo Obinna is bevette a DVSC kapuját.
Bp. Honvéd–Vasas 2-0
Davide Lanzafame 17 méterről belőtt egy szabadrúgást, megpecsételődni látszik a Vasas sorsa. Az olasz csatár a góllövőlista élére ugrott, megelőzi Varga Rolandot és a korábban gólt szerző Novothnyt.
Diósgyőr–Videoton 1-0
Változás! A korábbi debreceni játékos, Dusan Brkovics megszerezte a Diósgyőrnek a vezetést a bajnok ellen. A DVTK felugrott a táblázat kilencedik helyére! Az állás, nagyjából húsz perccel az idényzárás előtt: 9. Diósgyőr 36, 10. Haladás 36, 11. Balmazújváros 35, 12. Vasas 34.
Újpest–Debrecen 2-1
Takács Tamás szépített.
Balmazújváros–Ferencváros 3-3
Tamás László, akinek öngólja volt a forduló első találata, kiegyenlített. Ám a Balmazújváros még mindig kiesőhelyen áll, igaz, egy újabb gól benntartaná. Az állás: 9. Diósgyőr 36, 10. Haladás 36, 11. Balmazújváros 36, 12. Vasas 34.
Puskás Akadémia–Paks 1-0
Radó András góljával a Puskás Akadémia vezet a tíz főre fogyott Paks ellen.
Bp. Honvéd–Vasas 3-0
Nem kell nagy merészség hozzá: kiesett a Vasas. Holender Filip gólja után bő negyedóra alatt négy gólt kellene lőnie.
Diósgyőr–Videoton 1-1
Sztefan Scsepovics nevét áldhatják Balmazújvárosban. Kiegyenlített, így a Diósgyőr két ponttal rosszabbul áll, most a Balmazújváros bennmaradó.Az állás: 9. Haladás 36, 10. Balmazújváros 36, 11. Diósgyőr 34, 12. Vasas 34.
Bp. Honvéd–Vasas 3-1
Gaál Bálint szépített, a Vasas tisztességesen küzd, reménytelen helyzetben is.
Diósgyőr–Videoton 2-1
Noha Rados kapott egy potyagólt, társai nem törtek össze, mentek előre. Erőfeszítéseiket siker koronzáta, Makrai belőtte a talán az „életet” jelentő gólt. Most a Balmazújváros áll kiesésre, a DVTK visszament a kilencedik helyre.
Haladás–Mezőkövesd 1-0
Már csak tizedik a DVTK, de ennek Diósgyőrben aligha tulajdonítanak jelentőséget. Az ifjú Kiss Tamás mindenkit megnyugtatott a góljával Szombathelyen.
Bp. Honvéd–Vasas 3-1
Vége a mérkőzésnek, hivatalosan is eldőlt, hogy az egyik kieső a Vasas.
Balmazújváros–Ferencváros 3-3
Úgy fest, egyedül a Balmazújváros nem tud nyerni a pályaválasztók közül, s ez az élvonalbeli tagságába kerül.
Újpest–Debrecen 2-1
Vége a mérkőzésnek, az Újpest megszerezte a harmadik helyet, a Honvéd negyedik, s ezzel Európa-liga-induló, a DVSC pedig ötödik.
Diósgyőr–Videoton 2-1
A DVTK megtette, amit (ebben a fordulóban) tehetett, győzött. Töb ezer diósgyőri figyeli izgatottan, mikor fújják le a balmazújvárosi mérkőzést.
Haladás–Mezőkövesd 1-0
Vége, a Mezőkövesd kikapott, de bennmaradt, a Haladás továbbra is veretlen az új stadionban. Végül nyolcadikként fejezte be a bajnokságot.
Puskás Akadémia–Paks 1-0
Lefújták a találkozót.
Balmazújváros–Ferencváros 3-3
Rudolf Gergely gólt szerzett a hazaiaknak, de lesről. A 96. percben.
Balmazújváros–Ferencváros 3-3
Nincs tovább! Véget ért az OTP Bank Liga 2017–2018-as idénye. Kiesett a Balmazújváros.
Forrás: Infostart.hu